Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"

mészetes állapothoz", ha olyan helynek tartják, ahol még a fizikailag gyenge férfit sem korlátozza semmilyen törvény, akkor a hódításokat megjelenítő képzelgéseikben óhatatlanul kísérteni fog annak szelleme, hogy őket is elnyomják és korlátok közé szorítják majd más, náluk erősebb férfiak. Véleményem szerint ez a gondolat nemcsak azt világítja meg, miért foglalkoztatja a szexturistákat és szexpatriálókat oly nagy mértékben férfitársaik szexuális aktorokként való viselkedése, hanem arra a késztetettségükre is magyarázatul szolgál, hogy (a Dominikai Köztársaságban éppúgy, mint a szexturizmus egyéb helyszínein) erősen igyekeznek kapcsolatot kialakítani egymással. A nők szexuális tárggyá degradálása és csereberéje nem csupán a társadalmi kapcsolatok és a csoportidentitás kialakulását segíti elő, hanem emellett még a homoszexuális elnyomástól való félelem eloszlatásához is hozzájárul. Végkövetkeztetés A heteroszexuális szexturizmus jelen írásban vizsgált szubkultúrájának jelenléte igen súlyos következményekkel jár a szexturisták által célba vett országokban élő nők és leánygyermekek biztonságára, egészségére és jólétére nézve. Ugyanakkor ez a jelenség a világban kialakult egyenlőtlenségek mértékére és borzasztó emberi következményeire is ráirányítja a figyelmet. Az egyén szexuális vágyteljesítését intézményeseden hatalmi struktúra közvetíti; a szexturistáknak azt a képességét, hogy „más fajúak" szexuális tárggyá degradálása révén „visszahelyezzék jogaiba" az európai/észak-amerikai Én egy sajátos felfogását, egy jól definiálható gazdasági, jogi és politikai világrend engedi érvényre jutni. Ami tehát a „fajok", a nemek és a szexualitás a nyugati világra jellemző társadalmi politizálásának értelmezését illeti, a heteroszexuális férfiak masszív szexturizmusának jelensége akár vészjelzésnek is tekinthető, hiszen az ilyen férfiak vágyai mögött megbúvó veszteségérzés egyáltalán nem szokatlan. Ugyanilyen panaszok és a „csillagoktól messze kerülésnek" ugyanez az érzése mutatkozik meg az észak amerikai és európai jobboldali politikusok beszédeiben, a jobboldali „agytrösztök", lapszerkesztők, újságírók és akadémikusok műveiben (lásd például Herrnstein és Murray munkáját, 1994; vagy Murray könyvét, 1990), valamint az olyan szervezetek kiadványaiban, mint amilyen a Nagy-Britanniai Férfimozgalom (UKMM 1999). A tanulmányomban vizsgált férfiakat nem az különbözteti meg hagyományosabb szemléletű jobboldali társaiktól, hogy fokozottabban foglalkoztatják őket a „civilizációról" és a „természetről", a fehér és a fekete bőrűekről, a férfi és a női vonásokról, illetve a heteroszexualitásról és a homoszexualitásról kialakult európai/észak-amerikai képzetek, hanem az a tény, hogy az ezekből fakadó feszültséget és ellentmondásokat sajátos szexuális életmód révén igyekszenek föloldani. A fehérek felsőbbrendűségét hirdető egyesült államokbeli csoportokról és tanokról szóló tanulmányát Fcrber ezzel a következtetéssel zárja: A fajgyűlölő tanokat hirdető diskurzus átformálja a fajokkal és a nemekkel kapcsolatos domináns diskurzust. Ezért a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalommal