Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"
(önmaguk királyokhoz hasonlítása tehát ebből a megközelítésből nem is tűnik túlzásnak). Megszabadulnak az állampolgári felelősség terhétől, és csak a nekik tetsző elvárásoknak felelnek meg. Csakis rajtuk áll, hogy támogatják-e anyagilag az általuk nemzett gyermekeket, hogy elverik-e a feleségüket vagy hogy maradnak-e utánuk kék-zöld foltok azokon a nőkön, akikkel együtt hálnak, hogy becsmérlik-c rasszista hangnemben a helyieket, hogy fizetnek-e használat után a prostituáltaknak vagy egyszerűen csak felajánlanak nekik egy tányér lasagnát, sőt, még az is egyedül az ő döntésükön múlik, hogy megrontanak-e gyerekeket. Röviden tehát: csak rajtuk áll, hogy ártanak-e „természetes" alárendeltjeiknek vagy segítenek rajtuk (Brace és O'Connell Davidson 1996). Úgy tűnik azonban, hogy ezek a férfiak nem tekintik egyszerűen önmagában való célnak a „természetes" alárendeltjeik fölötti hatalom gyakorlását. Miként az az alábbiakból kiderül, az egymás közötti „rendezett" kapcsolatok kialakítása és megőrzése épp oly fontos számukra, mint a nemek és a fajok egyenlőtlenségén nyugvó hagyományos hierarchia újbóli kiépítése. Ezzel kapcsolatban megint csak kimutatható lesz, hogy e törekvéseik tökéletes összhangban vannak a személyiségről és az önrendelkezésről kialakult hagyományos liberális diskurzusokkal. A szexturizmus és a„közösség" Sosuában, Puerto Platában és Boca Chicában az európai/észak-amerikai heteroszexuális szexpatriáltaknak és szexturistáknak több hálózata is működik, melyeknek tagjai rendszeresen és/vagy hosszabb időtartamra látogatnak ide, s mind gazdasági, mind pedig társadalmi kapcsolatok fűzik őket egymáshoz. Alkalmanként kisegítik egymást vám-, üzleti és munka-ügyekben, illetve a szolgáltatások terén, és gyakran élvezik - ital mellett - egymás társaságát. Együtt „lógnak" a bárokban, sztorizgatnak, az országban felmerülő apró-cseprő problémáikról panaszkodnak, tanácsot adnak egymásnak, nosztalgiáznak, és általában együtt örülnek annak, hogy egy alapvetően idegen környezetben tartoznak valahová, beilleszkedtek. Ezeket a hálózatokat némileg pongyola megjelöléssel „közösségeknek" nevezhetjük, és ezek kapcsán elmondható, hogy mind a szexturisták, mind a szexpatriálók esetében az összetartozás és a beilleszkedés, a kollektív befogadás érzésének kulcsfontosságú eleme a nemiség. Jól illeszkedik ide Roy Chow (1999) egyik gondolata a közösségek kialakulásáról és a beilleszkedés, a kollektív befogadás stratégiájáról: Miként azt a közösség szó etimológiai asszociációi is jelzik, a közösség egybekapcsolódik a közös vonások és a közös döntések kifejezésével; egy közösség mindig valamiféle kollektív befogadáson alapszik ... Ugyanakkor a közösség alakulása nem mehet végbe úgy, hogy a csoport tagjai ne lennének implicit módon tisztában azzal, hogy kit fogadhatnak maguk közé és kit nem. A közösség kialakulását megszabó mozzanatként a befogadás, vagyis a tagként elismerés több döntő fontosságú értelemben is felmerül. Jelenti először is a közösségbe belépéshez hozzájárulást a szó lehető leggyakorlatiasabb értelmében ...