Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"

egy Nagy-Britanniában alapított szervezet, a Scope, mely információkkal látja el tagjait az adókerülési lehetőségekről, illetve az adóparadicsomokról és az „örömadó paradicsomokról"). A Boca Chicában meginterjúvoltak egyike, egy francia-kanadai, meglehetősen jellegzetes példánya az expatriálóknak, noha a többségnél valamivel szemérmetlenebbül vállalja fel azon vágyát, hogy gyakorolhassa a fehér férfiak előjogait. „Richard" ingatlanügyekkel foglalkozó közjegyzőként dolgozott Montrealban, míg 1994-ben nyélbe nem ütött egy igen jelentős üzletet. A kanadai adóhivatal felszólította, hogy fizessen be kétszázezer dollárt, mire ő az összes pénzét elhelyezte egy svájci bankban, vásárolt egy luxusjachtot, és végleg búcsút intett Kanadának. Előbb néhány hónapon át ide-oda vitorlázgatott a Karib-tengeren, majd végül a Dominikai Köztársaságban kötött ki, ahol megvett egy bárt. Állítása szerint a bár nem termel hasznot, „de nem is a pénzért csinálom, mondja - csak mert így érzem jól magam". Richard imádja a Dominikai Köztársaságot: Itt a fehér ember valóságos király, mindenki úgy bánik vele, mint egy királlyal. Tudja, az a helyzet, hogy az itteniek még nagyon jól emlékeznek Trujillóra. Igazi rémuralom volt itt az ő idején, és minden itteni, vagy legalábbis a hatvan fölöttiek még ma is mind remegnek a félelemtől, amikor egy fehér ember hozzájuk szól ... Kanadában nem nagyon vannak feketék, viszont az indiánok már teljesen kisajátították az országot. A fehérek tényleg alsóbbrendű polgárok lettek a saját országukban, mert az indiánoknak a jogaik miatt mindent szabad. Itt sokkal jobb a helyzet, ezcrszer jobb. Ez egy eléggé rasszista ország, úgyhogy mindenki tudja jól, hol a helye. Az ötvenes évei derekán járó Richard éppen nyolcadik feleségével, egy húszas éveiben járó dominikai nővel él. Úgy véli, ez a házassága tartós lesz, mivel „a Dominikai Köztársaságban a nők rabszolgák". Az a dolguk, hogy boldoggá tegyék a férjüket, máskülönben a férfi elveri őket. Richard tehát házas, ám egyszersmind szabad is: „Azt teszek, amit akarok, az asszony egy szót sem szólhat. Nincs joga beleszólni az én dolgomba." Richard maga is igénybe vesz prostituáltakat, és a turizmushoz kötődő prostitúciót elősegítve arra buzdítja a helyi nőket és serdülő lányokat, hogy az ő bárjában kínálják szolgálataikat. A férfi büszkén állítja, hogy a legkevésbé sem kell tartania a dominikai hatóságok zaklatásától, mivel nagyon jól tudja, hogy kell itt „levajazni a dolgokat". Abból kell kiindulni, hogy a rendszer minden szinten korrupt. Úgyhogy jóban kell lenni a helyiekkel, be kell illeszkedni, el kell venni egy dominikai nőt, ki kell építeni a kapcsolatokat. Össze kell haverkodni a rendőrökkel meg a katonákkal. így az ember biztonságos környezetet tud kiépíteni maga körül. Richard bárjában a személyzet férfitagjai mind fel vannak fegyverkezve, ami még inkább megerősíti azt a benyomást, hogy a bárt tulajdonosa egyfajta hűbérbirtoknak tekinti. Az interjúk során mind a masszív szexturista heteroszexuális férfiak, mind pedig a szexpatriáltak hangsúlyozták a fehér férfiakra a „civilizált" országokban rótt terhek és a Dominikai Köztársaságban élvezett szabadság közötti erős kontrasztot. Az egyik amerikai szexpatriálrtal (SZP) és két szexturista barátjával (SZT-A és SZT-B), egy New Jersey-i rendőrrel és egy