Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

LÉDERER PÁL: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén

ra közé; a nyilvános szféra egyik eleméül a (szerződés-elven alapuló) w/w/v/tevékenységet muratja föl, a privátszféra meghatározó eleméül pedig, logikusan, a munkaidőn kívül végzett szabadidős tevékenységeket. Ez a duális világrend „nyilvános"-nak és „privát"-nak gender-ahpú kettéválasztásában, illetve a „kettős méree" logikájának alkalmazásában nyeri el igazi értelmét. A prostitúció kriminalizálása azért maradt mindig „féloldalas", mert a férfi kliens fogyasztóként, vagyis privát (tehát a köz megítélésére nem rartozó) tranzakcióba bonyolódott személyként vett részt a kontraktuális aktusban, miközben a prostituált munkavégzőként, vagyis a nyilvános (tehát nagyon is a köz megítélésére tartozó) szféra szereplőjeként vett részt az „üzletben". A „kettős mérce" alkalmazásának elvetését lelkes egyetértéssel illenék fogadnunk. Itt azonban nem erről van szó, hanem csupán „megfordításáról". Tudjuk, erőteljes ideológiák szoktak szembe fordulni a „pozitív diszkrimináció" mindenféle fajtájával, nem minden empirikus alap nélkül riogatva az emberiséget az „egyenlő elbánás" elvétől való eltérés végzetszetű bumeráng-effektusaitól. Hadd szögezzem hát le, nem a pozitív diszkrimináció ellenségeként kifogásolom, laikusként, hogy a törvény ellentmond a józan észnek (föl nem foghatom, ugyanis, hogyan lehet büntetlenül árulni olyasmit, aminek a megvásárlása büntetendő). A törvénnyel kapcsolatban (mely egyébként a vásárlási kísérletet is büntetni rendeli) az igazi gondot számomra az az elvi probléma jelenti, hogy indokolhatatlannak tartom a bűncselekménynek a (definiálatlanul maradó) alkalmi szolgáltatások vásárlására való leszűkítését. A törvény így igazából nem a férfit bünteti a nála védtelenebb, kiszolgáltatottabb helyzetű nő helyett, hanem a szegény férfit, a nála jóval előnyösebb (és így védettebb) pozícióban [évőgazdag férfi helyett! A szegénynek ugyanis biztosan nem futhatja másra, mint „alkalmi" szolgálatok utcán való megvásárlására; a gazdag embernek módja van „másként fogyasztani" és mentesülni a törvény szigorától. Úgy illik, hogy világosan kimondjam: én magam nem kívánom elfogadni a radikális feministáknak azt az álláspontját, hogy a világban egyetlen kérdés számít csak, a //////dominancia kérdése, minden egyéb az ősellenség és az osztályárulók által bedobott figyelemelterelő manőver. Ennél is súlyosabbak azonban a svéd törvénnyel szemben fölhozható gyakorlati kifogások (melyek nem vághatok sutba azon az alapon, hogy néhány rossz kurva meg a szexipar nehéz fiúi fújják a maguk nótáját). Elsőként és legfontosabbként talán azt illik leszögezni, egyszerűen nem igaz, hogy a törvény hatására Svédországban megszűnt volna a prostitúció. Fogalmazzunk egyenesen, ez szemenszedett hazugság. Amit 31 A törvényt kritizálok olyan hivatalos jelentésekre támaszkodnak, mint az Országos Bűnmegelőzési Tanácsé, az Országos Egészségügyi és Népjóléti Bizottságé, valamint az Országos Rendőrségi Felügyelőtanácsé (Kulick 2003). Ezek adatai egy sor fontos vonatkozásban egybecsengenek azzal, amit az (érintettségük okán esetleg „elfogultnak" tekinthető) szexmunkások nyilatkoztak a helyzetükben bekövetkezett változásokról azok számára, akik vették a fáradságot, hogy egyáltalán megkérdezzék őket.