Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JACQUELINE SANCHEZ-TAYLOR: A legjobb barátod a nagy köteg dollárod...

szetadta jogot biztosít nekik nők és gyerekek szexuális használatára, nem kell tehát törődniök azzal, vajon ők is kedvüket lelik-e ebben, nem kell tekintettel lenni arra, hogy szuverén individuumok (1998:70). Ezek a kommentátorok helyből úgy kezelik a szexturizmust és a prostitúciót, hogy az a patriarchális férfiuralomnak és a nők hatalomtól-megfosztottságának legpregnánsabb megnyilvánulási módja, elemzéseikben tehát nem adnak lehetőséget női szexturizmus előfordulására. Prostituáltakat, per definitionem, a férfiak használnak! - és ezt a feltételezésüket egy sor olyan kutató és elméleti szakember is osztja, akik nem tekinthetők „radikális feministának" (s ők maguk sem tekintik annak magukat). így aztán a gazdaságilag elmaradott országokba látogató női turisták szexuális viselkedése konceptuális dilemma elé állítja őket. A kutatók kénytelenek arról számot adni, hogy a „bennszülött" férfiak és a turistanők közötti szexuális kapcsolatnak bizony sűrűn az ágyaz meg, hogy készpénz, ajándék, valamilyen jószág cserél gazdát. Ugyanakkor viszont - mondják e kutatók - az illetők romantikázásról és udvarlásról számot adó narratívái azt jelzik, hogy a helyzet leírására a „prostitúció" szó teljességgel inadekvát. A dilemmát jól megvilágítja az a mondat, melyet egy hasonló szexuális kapcsolatokat indonéz terepen vizsgáló szerzőpárostól kölesönzünk: a „prostitúció" szó nem igazán megfelelő a turistanők és a helybéli férfiak között kialakuló viszonyok jelentéstartalmának pontos visszaadására, de a „szerelem" szó sem igazán bizonyul használhatónak (Dahles és Bras 1999:286). Altalános gyakorlat, hogy azoknak a nőknek a magatartását, akik azért utaznak a fejlett világból a harmadik világ szegény országaiba, hogy ott szexuális kapcsolatra lépjenek az ellenkező nem ottani képviselőivel, nagyon másképpen értelmezik, mint az ugyanonnan, ugyanoda, pont ugyanilyen célokkal útnak induló férfiakét. A turistanő, aki helybéli szexuális partnerének kifizeti az ebédjét vagy ajándékokat vesz neki, az nem egy prostituáltat használ, ő csupán egy romantikus kaland örömeit élvezi. Az egyetemi tudományosság fórumain, illetve az újságokban megjelenő beszámolók, amelyek masszívan a hagyományos, lényegében a társadalmi nemi szerepekre visszavezetett identitásfogalommal operálnak, többnyire azt az értelmezést látszanak sugallani, hogy a turistanők passzív ártatlankák, akiket rútul kihasználnak a csúnya helybéli férfiak, akik egyebet sem akarnak mint pénzhez jutni (vagy egy repülőjegyhez, amelyikkel elhagyhatják a szigetüket) - meg esetleg egy kis szerelemhez, és pluszba még szexuális élményekhez. Ezért aztán, rokonszenvtől övezve, úgy mutatják be őket, mint sajnálatunkra méltó „magányos, társtalan nőket", akiknek „financiális és társadalmi erőforrásai lehetővé teszik, hogy egyedül is útra kelhessenek", s akiknek ezt az adottságát „kihasználja a karib turizmus", mint ahogy kihasználják a „strandi szépfiúk" is, akik vagy valami fajta „tengerparti románc" lehetőségét kínálják, vagy szexuális zaklatást jelentenek (Alomsen 1994:116). Ennek megfelelően nagyon kevés tanulmány tárgyalja a „női szexturizmus" jelenségét. Annál több foglalkozik viszont a „románc-turizmuséval" (Dahles és