A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

MEGFIGYELÉSEK ES TÖRTENETEK - GYŐRI IMRE: Pusztuló nemzedék

amelyeknek illatát még ma, félszázad multán is érzi, a cserjékben ugrándozó csipkemadárról, tündérerdőkről és aranyfürtös virágokról, bohó ezüstszárnyú pillékről és szivárványos meseálmokról, amelyektől - mondotta megilletődötten, amikor a téli fagy elől a szemetes ládákba menekült gyermekek sorsára hivtuk fel a figyelmét - nem szabad megfosztani a gyermek képzeletvilágát, akármilyen szegény, elhagyott kis külvárosi fickóról legyen is szó. - Mindaz azonban - állapította meg szó szetint - amit a gyetmeknyomorról, különösen a nyomornak ilyen elképzelhetetlen mélységeiről, amilyen ez a szemetesláda eset is, nap-napi után a nyilvánosság elé tárnak, jórészben mégis csak kiméra. Ezt a szót használta: kiméra! Agyrém! Ez az úr agyrémnek minősítette a statisztika minden irtózatos adatát, a gyermekrendőrségnek azt a hivatalos megállapítását, hogy százával csatangolnak Budapesten a teljesen elhagyott gyermekek, akik hideg téli éjszakákon szemetesládákban kétesnek menedéket, agyrémnek minősítette Ranschburg Pálnak és a magyar orvostudomány több más európai hirü reprezentánsának egy pusztuló nemzedék dtámai sorsáról elhangzott nyilatkozatait, a budapesti gyermekrendőrség nemrég nyugdíjazott vezetőjének szakadatlan riadóját, mindent: tényt és valóságot, bünt és nyomort, az erkölcsi fertőt és a prostitúciót, amitől a gyetmekrendőrség évi jelentései megrázó képeket festettek és agyrémnek minősítette a tüdővész irtózatos pusztítását. Annak a néhány lelkes emberbarátnak tehát, aki közvetlen összeköttetésben állott a nyomortanyákkal, meg kellett győznie az egyébként talán jóhiszemű, de annál sűrűbben jelentkező hitetlenséget attól, hogy a helyzet igenis változatlanul katasztrofális, a nagy dráma ijesztő gyotsasággal pereg tovább, a danse macabre menthetetlenül sodorja magával szereplőit és hogy nincs már meszsze az idő, amikor annak a pusztuló nemzedéknek, amelyet ma még meg lehetne menteni, a fejebubja se látszik ki többé abból a testi, szellemi és erkölcsi fertőből, amelybe magáfahagyatottságában végzetszerűen belemerült. Időközönkint elindult tehát a gyermekrendőrség, hogy nyomortanyáról nyomortanyáta haladva, tüntető diagnózist adjon a budapesti gyermeknyomorról. A razziát, amelyet minden alkalommal Geguss Dániel vezetett, hivatalosan érdektelenül bár, de gyakran elkísérték utján a hivatalos gyermekvédelem tényezői is. Nem egyszer ott láttuk például ezeken a razziákon a katholikus patronázs igazgatóját és a fiatalkorúak bíróságának egyik kitűnő bíráját is, akik hivatalos hatáskörük mellett hosszú éveken keresztül önfeláldozóan vállalták azt a fájdalmas és hálátlan kötelességet, hogy szaka-