A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

HÍREK ES RÉMHÍREK - VÖRÖS BOLDIZSÁR: „Szamuelli repülőgépen Oroszországba szökött"

Jelentés 1919. évi április hó 3 án. Jelentem hogy Pechó József közélelm nyomozó és Blaha József K. éleim, nyomozó által elő állított Farkas István iroda szolga ezen ügyben a követke­zőket adta elő: ­Négy nappal ezelőtt a Batthyányi téten a villamos megállónál több vidé­ki embettől (akiket nem ismert) hallotta, hogy Egymillió hétszázezer em­ber ki akar vándorolni az országból, mivel a birtokaikat a jelenlegi kormány el akarja venni. - A portás szobában Pechó aki jelentést itt és egy másik nyo­mozónak mondottam hogy mit hallottam. Pechó figyelmeztetett hogy ilyen hireket ne terjesszek. - Ma délben a beszerzési csoport irodájából jöttem ki a folyosón találkoztam egy ott ismert feljelentővel, aki azt kérdezte hogy hallottam-e a lövöldözést. Én erre azt válaszoltam hogy nem hallottam mert egész délelőtt bent voltam a szobában és dolgoztam. - Erre ezen egyén el­mondta hogy most jön a fehérvári útról hol több, mint 60 000 vidéki paraszt a katonasággal megütközött és hogy több gyár munkásai kivonultak és a je­lenlegi rendszer ellen fognak harcolni. Felmentem a kabatomért ott talál­tam az elő szobában Forgács detektívet és a Blaha nyomozót két társával, akiknek ezt azonnal elmondtam. — Blaha elment és a kapuba megvátt és fe­lelősségre vont hogy miért beszélek ilyeneket, én ott hagytam őket, de Blaha, Pechó és két nyomozó utánam jött és előállítottak. - Akivel ma be­széltem a mindennapos feljelentőt névleg nem ismetem, de látásból igen. A hivatalban minden nap meg fordul. ­Kmft. Puskás Dezső dtv. Jegyzőkönyv Felvétetett Budapesten 1919. évi április 5-én rémhírterjesztés miatt Far­kas István ellen indított bűnügyben a forradalmi törvényszék zárt ülésében. Jelenlévők Bodor János elnök Pintér János Gserni József szavazólnrák Büchler József jegyzőkönyvvezető Farkas István vádlott Blaha József Peché) József tanuk Földes István vádbiztos

Next

/
Thumbnails
Contents