A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)
HÍREK ES RÉMHÍREK - VÖRÖS BOLDIZSÁR: „Szamuelli repülőgépen Oroszországba szökött"
tán, de tény h. e gyűjtés a bolsik alatt veszéllyel járt." 55 De nem csak a diktatúra döntéshozói közé nem tartozó kortársakat foglalkoztatták az álhírek keletkezésének, terjedésének politikai-társadalomlélektani okai, összefüggései - ezek vizsgálatáta, éppen e hírek elleni küzdelmében, a hatalom is rákényszerült. A hatalom az álhírek ellen A diktatúra irányítói a rendszer fennállásának 133 napja alatt folyamatosan arra kényszerültek, hogy a legkülönfélébb eszközökkel küzdjenek az állandóan keletkező és terjedő álhírek ellen. A március 25-ei kormányzótanácsi rendelet bűncselekménnyé minősítette az álhírterjesztést és így í\ hivatalos szervek eljártak az ezt elkövetőkkel szemben. Már április 3-án letartóztatták Farkas Istvánt, a Közélelmezési Népbiztosság altisztjét, mivel - az ellene felhozott vádak szerint - „azt mondotta, hogy a vidéki parasztság nincsen megelégedve a mostani rendszerrel és fellázadt - ezért Egymillió és hét száz ezer ember ki fog vándorolni", továbbá, „beszélte hogy a parasztok Budapest ellen jöttek és hat gyár munkásai szintén csatlakoztak és megtámadták a katonaságot. Már folyik a vér sok halott és sebesült van. - Azután kezdte az ő véleményét beszélni, hogy ez a tendszer úgy sem fog tovább tartani mint három hét." j6 Az eljárás során Farkas azzal védekezett, hogy csak másoktól hallott kijelentéseket adott tovább, 07 ám a forradalmi törvényszék április 5-én halálra ítélte az altisztet. 58 Az elítélt megmentése érdekében többen közbenjáttak, felléptek 09 - mindennek nyomán, a Forradalmi Kormányzótanács április 6-ai ülésén a halálos ítéletet életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta át. A testület ugyanakkot elfogadta Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos javaslatát, amely szerint a Kormányzótanács e megkcgyelmezést ne hozza nyilvánosságra. 60 A rendszer propagandája ugyanis arra igyekezett felhasználni az esetet, hogy elrettentő példát statuáljon az álhírterjesztés ellen: az egyesült párt napilapjaiban rövid tudósításokjelentek meg Farkas ügyéről: a Népszavá-ban Rémhírterjesztésért halálbüntetés - a forradalmi törvényszék ítéletei címmel, 61 a Vörös U/ság-ban Rémhírterjesztésért halálbüntetés címmel, e lapban vastagon szedve. 62 A forradalmi törvényszékek a későbbiekben is eljártak ilyen ügyekben; 63 egy korabeli kimutatás szerint 1919. március 26. és június 10. között a budapesti forradalmi törvényszék 8 ízben hozott ítéletet rémhírterjesztéssel vádolt személyek esetében. A ki muss PIL721. f. 1. cs. 278.o.e. 1. sc BFL XVI. 2.1. d. 1919-101. 2. A Farkas István elleni eljárás iratanyagából részleteket közölt: Dr. Sarlós Béla: A Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékei, I. m., 282-284. old. Az ügy témám szempontjából legérdekesebb dokumentumait e tanulmány Függelékében közlöm. s? BFLXVI. 2. 1. d. 1919-101. 3. sa BFLXVI. 2. 1. d. 1919-101. 6. 59 BFLXVI. 2. 1.rJ. 1919-101. passim. GO Ld. A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei Lm., 180-181., 192-193. old. 61 Rémhirterjesztésért halálbüntetés - a forradalmi törvényszék Ítéletei. Népszava, 1919. április 6. 8. old. 62 Rémhírterjesztésért halálbüntetés. Vörös Újság, 1919. április 6. 5. old. A szöveget e tanulmány Függelékében közlöm. 63 Ld. ezekről pl. a korabeli újságok tudósításait!