A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

MEGFIGYELÉSEK ES TÖRTENETEK - KONT A. SÁNDOR: A legveszedelmesebb szédelgés

ténik, mivel a rend ugy kívánja, ők különben teljesen megbíznak bennem hogy a fizetéseket pontosan teljesítem. Mindent elhittem nekik, oly édes-mázos szavakkal; tudósán tudták előadni. Bár ne hittem volna, most boldog volnék. Mindjárt a papir átvétele alkalmával 50 forintot kellett lefizetnem; azután három hónapon át minden hó elsején 30-30 forintot vittem be a bankházba. Papiraimra nagyon büszke voltam. Kendőbe burkolva imakönyveim mellé tettem s ugy vigyáztam reá, mint a szemem fényére. Nem is volt semmi aggodalmam, a bankháztól minden hónapban kaptam 3-4 frankot, melyről azt mondták, hogy pénzem kamatai, legfeljebb csak azon csodálkoztam, hogy a bankháznak, melyet a nálam járt urak oly nagyszerűnek mondtak igen kis irodája volt, 5-6 ember alig férhetett belé. A harmadik hó letelte után egy nap kora reggel két elegáns ur jelent meg nálam. Ugy mutatták be magukat, mint a bankház igazgatói, azt mondták, hogy csak revidiálni jöttek s ezért adjam elő járadékomat. Megijedtem s bemutattam a papírokat. Megnézték s azután elővettek egy más igen gyönyörűen kiállított járadék-tervet, melyre negy betűkkel az volt irva, hogy 1 000 forintos járadék s tudtomra adták, hogy a mult heti sotsolás alkalmával én már a második osztályba jutottam, minek következtében a bankház egy nagyobb járadékkal tisztel meg, mely nem egy, hanem két biztos nyereménynyel jár s mely havonként 6 arany frankot jövedelmez. Most azonban 150 forintot kell fizetnem, hogy a beigtatási költségek, mint ők mondották, fedeztessenek. Elmondtam, hogy ily nagy összeg készpénzem nincs, de azért nem hagytak nyugton azt mondták hogy valamit okvetlenül kell fizetnem, a hátralékot pedig ők fogják nekem előlegezni s helyettem befizetni. Megköszöntem jóságukat s újra aláirtam az elém tett váltókat s nyomtatott iveket. Szetettem volna azokat átolvasni, de az uraknak egyszerre sietős lett a dolguk; igy csak futólag tekintettem beléjök, különben is megnyugtattak, hogy az egész csak formalitás s mindenben megegyezik azzal, a mi a nálam hagyott járadék-terven feljegyezve áll. Átadtam ekkor az uraknak 30 forintot s megígértem nekik, hogy az „előlegezett" összegért adott váltót a jövő hó elsején beváltom. Hogy ezt megtehessem, elzálogosítottam ékszereimet s ezenkívül nővétemtől kéttem kölcsön 40 frtot. A részletfizetést ezután is pontosan teljesítettem s semmi akadály nem volt. Mivel azonban a sok fizetés miatt egészen kifogytam pénzemből; gyakran voltam zavarban, a napokban elhatároztam, hogy rejtett kincsemet rövid időre zálogházba viszem. S uram, mi történt velem? Mikor ott a járadék-tervet bemutattam, a pénztárnok elnevette magát, tudtomra adva, hogy az én értékpapirom nem ér egy „fabatkát" sem, csalók kezébe kerül-