A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

HÍREK ES RÉMHÍREK - BUZINKAY GÉZA: A bűnügyi hír, a riporter és a rendőr

újság lelke, a színe ... rab és fejedeleni: az éler krónikása."

39 Ez a terápiás hangvétel, amelynek hátterében a riporteri munka tényleges elismerése állt, az elkövetkező időkben működőképessé tette a rendőrség és a sajtó együttműködését, ennek eredményeként a rendőrségi tudósítói szakterület vonzása megnőtt, és a 20. század első másfél évtizedében tucatjával kezdtek dolgozni a tehetséges fiatal riporterek. A magyar hírlapok egyik legvonzóbb cikkműfaja lett a rendőrségi tudósítás. 1902. január elsejével megalakult a Budapesti Napilapok Rendőri Rovatvezetőinek Szindikátusa, amelynek az volt a feladata, hogy a tudósításokkal kapcsolatos összes kérdésben képviselje a sajtót a rendőrségnél. A Szindikátus vezetője Vészi Józseflett, tagjai Ballá Jenő, Horváth Elemér, Illés II. Zsigmond és Soós Antal. Az ekkor átszervezett rendőrségi igazolványok struktúrája mutatja, hogy ekkorra már mennyire népes lett a riporteri szakma. Hírlaponként egy Rendőrtudósítói Igazolványt kapott a rendőri rovat vezetője; laponként két Rendőri Engedélyt kaptak a ri por terek, amellyel a rendőrségi kordonokon átléphettek, és részt vehettek a Sajtóiroda tájékoztatóin; végül az Ideiglenes Engedély meghatározott helyre, adott időpontra szólt.

40 A riporterek, akik az 1880-as években még lenézett vagy gyanakvással szemlélt újságírók voltak, két évtizeddel később a nyilvánosság olyan fontos szereplői lettek, akikkel számolni kellett, néha intézkedéseket kellett hozni agresszivitásuk ellen. Sokan rettegtek tőlük, sokan 39 Szindikátus, i. m., 29. old. i 40 Szindikátus, i. m., 6-7. old; Rendőrség, i. m., 275. old. mások a publicista elfajulását látták bennük — de egyet nem lehetett tenni velük, tudomást sem venni róluk, mint korábban. „Önök, tisztelt olvasók - írta a népszetű ító-újságító, Szomaházy István -, akik a legpompásabb gyilkosságokat és a legízletesebb sikkasztásokat készen kapják meg reggelenkint az újságokból, nem is sejthetik, micsoda örökös küzdelmek folynak le a szegény rendőri fogalmazó és e szomjazó fiatal embetek [a riporterek - B.G.] közt, akik mindenáron érdekes dolgokat akarnak hazavinni a lapjuk részére." A rendőrség, a nyomozás érdekei miatt, gyaktan csak részinformációkat adhatott. „Néha - folytatta Szomaházy -, mikor százezres sikkasztások hullámzanak a levegőben, a sajtóiroda csupán a szegény tótot szolgáltatja ki az éhes riportereknek, aki már annyi sokszor zuhant le a háromemeletes építkezési állványról."

41 A kisebb trükkök és a folyamatos félrevezetési kísérletek ellenére 1907-re már az együttműködést szabályozó főkapitányi rendelet is a rendőrség és a sajtó egymásra utaltságának gondolatából indult ki.

42 Nem a rendőrség ment elébe a sajtóval való kapcsolatai rendezésének, valószínűbb, hogy a magyar sajtóélet és résztvevőinek súlya tette szükségessé számára, hogy megossza velük az információkat, abban is reménykedve, hogy folyamatosan használhatja a riportetek által megszerzett információkat. A magyar sajtó modernizálódása, a nyugat-európaihoz való felzárkózása párhuzamosan ment végbe a budapesti rendőrség •11 Szomaházy István: I. m., 88-89. old. 42 8939/W1907. sz. Rendelet, teljes szövegét közli: Szindikátus, i. m., 10-12. old.