Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér
nem is találkozhattak épületen belül a közönség többi részével. Az első téli évad 1000 forintos páholybérlete és az ennek megfelelően bontott helyárak eleve lehetetlenné tették, hogy a főváros közönsége, amely már a király jelenlétében tartott megnyitón az előtérbe benyomulva birtokba vette volna legalább a látvány erejéig az épületet (az úgynevezett operaházi csatában), nemigen jutott el az előadásokra. Az átlagos nézőszám (1884-720, 1885-857, 1886-737, 1887-786 fizető néző) mindazonáltal 60 százalékos kihasználtságot mutatott, ami elsősorban a pénzarisztokráciának, a nagypolgárságnak köszönhető, amelynek tagjai meg tudták fizetni a páholyok 9-11, a földszinti támlásszékek 3 vagy 2,50 forintos napi árát. A nagy- és középpolgárság a „magunk között vagyunk" komfortérzését azonban nem itt, hanem az 1896-ban megnyílt Vígszínházban találta meg, amely a leégett Gyapjú utcai színház pótlására, főként a Lipótváros és a Belváros közönségének épült, és amelynek kezdetben még játéknyelve is vitatott volt: magyar legyen-e vagy maradjon német. 1890 és 1896 között a főváros lakossága újabb százezerrel gyarapodott és meghaladta a „600 00 főt; ezen belül a magyar népességhányad 67,1 százalékról 79, százalékra nőtt, a németeké 23,7-százlékról 14,1 százlékra csökkent 38 . Emellett a színházi, jelesül a vasárnapi közönség bővülését eredményezte az 1891: XIII. törvénycikk, amely biztosította az ipari munkásság heti munkaszüneti napját. Az 1890-es évek 37 Tallián Tibor: Intézménytöríénet 1884-1911 = A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Géza, Bp., 1984. 64. old. 38 Budapest története IV., Szerk. Vörös Károly Bp,, színházalapításai már célzottan a főváros „fehér foltjait" vették célba, és (noha a magyarosítás jelszavait nem nélkülözték) kimondottan üzleti vállalkozásként indultak. Ha áttekintjük a Magyar Vígszínház Rt. színházat építő és működtető, 203 alapító és 158 részvényes tagjának névsorát, nemcsak e két névsorban találunk nagyszámú egybeesést, hanem rálapozunk a Nemzetiben és az Operában páholybérlők tekintélyes hányadára is. A Széchenyiek, az Andrássyakés társaik befektetési lehetőséget is láttak a Vígszínházban, amelynek pártolói és közönségtáborát azonban már a Lipótvárosi Kaszinóban tömörült nagypolgárság alkotta (a Hatvani Deutschok, a Wodianerek, a Machlup család, Lánczy Leó, Weisz Manfréd), de „mertek" részvényt jegyezni a színház művészeti és adminisztratív vezetői, az Országos Színészegyesület és - példának okáért - Spannraft Ágoston díszletfestőművész is. A pompás épület az egész városrész, az Új-Lipótváros fejlődésére is kihatott; a fényűző, mintegy 1800 személyes nézőtér (bár a karzaton még állóhelyi közönséget is fogadott) pedig lépésről lépésre hasonította magához a kezdetben elkéső, előadás közben érkező, hangosan cseverésző földszinti és páholyközönséget (itt később a szmoking és a frakk lett a bevett alkalmi viselet), valamint a karzatnak a pénzéért mindenen nevetni akaró publikumát 39 . Az első évben (1986. május 1 - 1897. június 30.) tartott 423 esti és 41 délutáni előadáson eldőlt nemcsak az új színház sorsa (első 1978. 377.; 452. old. 39 Hegedűs Gyula: Emlékezések. Bp., 1921. 31-32. Old.
