Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

SALY NOÉMI: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet..."

Nagy előnye a kávéháznak, hogy - az otthoni vendégeskedés illemszabályaival ellentétben - a beszélgetés kezdeményezését és abbahagyását illetően a felek gyakorlatilag teljesen szabadok: az alkalmi vagy állandó beszélgetőtársakat a sértődés veszélye nélkül, bármikor büntetlenül ott lehet hagyni. Ez még a viszonylag kötöttebb asztaltársasági formák között is igaz volt. A föntebb említett, magas rangú állami tisztviselőket, jogászokat, egyetemi oktatókat tömörítő Czárán-asztaltársaság az alábbiakban fogalmazta meg a „házszabályokat": „Minden tagnak jogában állott: 1. leülni az asztalhoz, ha volt hely. Ha nem volt hely, a tag joga akkor is épségben maradt, de gyakorlása szünetelt. 2. Mosolygó arccal dühöngeni, ha nem volt hely. 3. Vitaanyagot dobni a gyanútlanul kávézók közé. 4. Elmenni oda, ahová és amikor tetszik. Nem volt jogában a tagnak: az elnök helyére ülni. 2. Megkérdezni az érkezőt, hogy honnét jött és megkérdezni a távozót, hogy hova megy. A gondolat azonban a jelenlévőkkel szemben szabad volt."

40 Hogy miről beszélgettek a vendégek, az természetesen számtalan tényezőtől függött: társadalmi hovatartozásuktól, attól, hogy alkalmi vagy állandó partnerekkel társalogtak-e, történt-e a politikai, a művészeti vagy a társadalmi életben olyasmi, ami haladéktalan megvitatást kívánt; kellett-e óvakodni a közelben ólálkodó spicliktől; józanok voltak-e a társaság tagjai; ült-e az asztalnál nő, ha igen, miféle, és így tovább. Altalános érvényű bölcsességeket ez ügyben nem próbálunk megfogalmazni, s elte40 I. h. kintünk attól is, hogy a számtalan kínálkozó irodalmi szövegből bővebben szemelgessünk: csak azt tudnánk bizonyítani velük, hogy gyakorlatilag nem volt olyan beszédtéma, amiről a kávéházban ne lehetett volna eltársalogni. A csapongó eszmecserék szép példáiként idézzük mégis Nag)' Ignác 1843-as Torzképei-t és Kosztolányit, aki az Esti Koméi-bari eleveníti föl a Newyork karzatának 1909-es hangulatát. Nagy Ignác kispolgárai közül „Némelyek az Ofner Zeitung politikai hírei fölött vitáznak, mások a legjobb trágyáról értekeznek, mások apró gyermekeik vagy unokáik furcsa pajzánságait beszélik el, s egyszersmind visszaemlékeznek saját gyermekéveikre; mások ismét a zsidók pengetett emancipációjáról okoskodnak, s azt hiszik, hogy a bagolynak nem lesz sólyom a fia, valamint viszont a verébnek mindig csak veréb a fia; némelyek háziorvosságokat sorolnak el, s ez az igazi kiapadhatatlan beszédtárgy, már e tekintetben csakugyan mindnyájan tudnak valamit, s midőn végre a fogfájás elleni szerek jőnek szőnyegre, akkor még a pincér is elmondja csalhatatlan orvosságát; mások a nagy drágaság s még nagyobb pénztelenség ellen panaszkodnak; ismét mások pedig az asszonyok példátlan fényűzése ellen mennydörögnek, annál nagyobb tűzzel, mivel saját hajlékukban egyetlen szóval sem szabad e botrányos tárgyat megemlíteniük."

41 Kosztolányiék pedig: „...mind egyszerre beszéltek. Arról, hogy van-e az embernek szabadakarata, hogy milyen alakú a pestis41 Nagy Ignác: A nyárspolgár. Torzképek III, 262. sk.