Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

SALY NOÉMI: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet..."

tyaasztaloknál látod őket, mert a könnyelmű magyar nőktől és varietém úvészektől hamar eltanulják a kártyát."

3 Mielőtt azt gondolnánk, hogy a kávéházba járás minden esetben tökéletesen ártatlan mulatság volt, érdemes felidéznünk Tábori Kornél és Székely Vladimir egyik pompás kis riportkönyvének „A titkos prostitúció" című fejezetét, amelyből éppenséggel nem ez derül ki. „Igen sok nő van Pesten, aki tulajdonképpen a testéből él, de azért nem tekinti magát perditának, és nem is akar az lenni [...] tulajdonképpen passzióból, szerelemből és nem kenyérkeresetből keresi a szerelmet, de ha már megtalálta, hát bizony, minthogy a női test érték, szerényen vagy kevésbé szerényen elfogadja az ellenértékét... Alkalmas hely... az ilyen hölgyek pillanatnyi pénzzavarának kisegítésére a nappali kávéházak sok helyisége. Mégpedig a legfényesebbek, ahová a legjobb férfitársaság jár, és ahol legdrágább a kávé. Az ilyen kávéházak asztalait délutánonként egész rajokban lepik cl a harcra kész asszonyok, színinövendékek, külvárosi színésznők, artistanők csipkeblúzban, selyemszoknyában és tollas kalapban. Es a kihívó pillantások, a mosolyok, integetések röpködnek egyik asztaltól, a nőktől a másikhoz, a férfiakhoz és vissza. Az üzleteket nemegyszer ott, a kávéházban kötik meg, félrevonulva abba a helyiségbe, amelyet a modern technika angol úttörői egészen más célra eszeltek ki... gyakran következik a lebonyolítás is, valamely környékbeli szállóban vagy a férfi, s ritkábban a nő lakásán. [Am olykor] jobb híján ott megy végbe, ahol egyébként az üzletek megkötése szokott történni, meg azok az emésztés körébe tartozó életfunkciók, amelyeknek ez a hely tulajdonképpen szentelve van."

36 A szerzőpáros ezután beszámol egy látványos körúti botrányról, amikor is a fényes kávéház fogorvos-asztalánál egymás feleségének buzgón udvarló kollégák sem átallották a tettrekész asszonykákkal e célra használni az angol úttörők találmányát — közben „az anyóka, aki ott kinn ül, álmatagon bólogatott és szeletelte a papirost" -, mígnem három párocska esetében is eljött a lebukás és pofozkodás pillanata. A történet — és a kötet többi, nemkülönben elgondolkodtató históriája - olvastán érthetőbbé válik az egyébként szintén kávéházban élő Molnár Ferenc morgása: „Ennek a városnak moralitását és munkaképességét jobban aláásták a nappali kávéházak, mint ahogy aláásná tizenöt új szórakozóhely, ahol vacsora után egy vidám órát tölthet az ember".

37 Természetesen megint más kérdés az éjszakai zenés kávéházak női közönségének összetétele és megítélése. Ezeken a helyeken úrinő valóban nem fordulhatott meg férfikísérő nélkül, sok esetben még úgy sem. Mint Varga Éva fogalmaz, itt a hölgyvendégek egy részéről „nem állapítható meg egyértelműen, hog)' a személyzethez vagy a közönséghez tartozik-e. Gyakran részt vesznek a kiszolgálásban vagy fellépnek a műsorban, miközben ők maguk is vendégek."

38 35 Szép Ernő: Bohém-kávéház. In: Kucséberkosár, Bp., 1911.13. old. 36 Tábori Kornél-Székely Vladimir: Az erkölcstelen Budapest. Bp., 1908, utánkiadás 1992. 33-35. 37 Molnár Ferenc: A világváros szórakozik. In: Pesti napló. Bp., 1993. 56. old. 38 Varga Éva: Hölgyközönség a pesti kávéházakban. Budapesti Negyed 1996. 2/3, 69-93., 81. old.