Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
SALY NOÉMI: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet..."
amennyiből a pénztárcájukhoz igazított árakat ki tudták fizetni, szabad idejük alighanem fölösen is volt, kinézetükkel, magatartásukkal szemben pedig a belőlük élő kávéház nem támasztott speciálisabb kívánalmakat, mint amilyeneket az utca, a piac vagy a tömegközlekedési eszközök. Más lehetett a lélektani helyzet a nagyon igényes kivitelezésű, főúri szalonokra vagy már-már templomokra emlékeztető, pompás üzletekben: itt a tér puszta látványa kikényszerítette a szertartásosabb viselkedést, de ezzel nem kizárta, hanem fölemelte a vendéget. A kispolgár átmenetileg úrnak érezhette magát, s ha a játékszabályok betartását méltányoló kávés és a pincérek ilyenként kezelték, ilyenként is viselkedett. Színjáték volt az egész, ez kétségtelen, de hogy komoly nevelő hatása is volt, nem kevésbé biztos. A fiatalok erkölcseit a kávéháztól féltők számtalan jogos aggálya mellett sem feledkezhetünk meg arról, hogy sok, alacsony sorból származott fiú itt sajátította el a társasági viselkedés elemi normáit, a magasabb rangú vendégeket figyelve, hozzájuk igazodva tanult meg kulturáltan enni, köszönni, társalogni, nőkhöz közeledni. Tolnai Lajos egyik, 1864-ben született elbeszélésének állításainkat tökéletesen alátámasztó (s mellesleg egy református pap tollából elég meghökkentő) bevezetőjéből az derül ki, hogy „szociális homogenitásról" szó se volt ugyan az ő korában sem, de valamiféle hierarchikus ülésrend azért létezett: „Igazán, a kávéház mostanában olyan, mint a templom, minden embernek 10 Tolnai Lajos: A sárga ház. In: Életképek. Bp., 1897. 43-44. old. be szabad menni, szegénynek úgy, mint a gazdagnak, s mindenki megtalálja benne a maga helyét épen úgy, mint az isten házában. A szegény, rongyosabb ruhájú egy kicsit közelebb valamivel az ajtóhoz - a gazdag, tisztességesebb öltözetű bemehet egészen a kávés kisasszony trónusáig. Oh itt az emberek közt nem igen nagy különbség van; az asztalnok legfölebb olyan forma kis osztályozást tehetne köztök, mint az egyházfi a híveknél: a pénzesebb, illedelmesebb magaviseletűek előtt épen nem fösvénykedik szíves hajlongásaival - a szegényebbek - mit? ezek úgy sincsenek ahhoz szokva.... a kávéház az újkori civilisatio temploma, hova a legutolsó, éhséggel küzdő mesterember is elhozza legalább vasárnaponkint áldozni valóját s felteszi a billiard-asztalra, vagy a cukros-szelencére. S ha ekképp a szegények is betérnek ide áldozgatni: a jobb módú, de nem első rangú háziurak ugyan miért kerülnék el." 10 Bizonyos rendszert vitt a kávéházak életébe az is, hogy a nap különböző időszakaiban más és más vendégkör lepte el az asztalokat. Kosztolányi egy 1914-ben született tárcájában a következő - nyilván jócskán sarkított - „órarendet" állapítja meg: „Van hivatalnok-idő (reggel héttől nyolcig), ügyvéd-idő (reggel nyolctól fél tízig), orvos-idő (reggel fél tíztől fél tizenegyig), nyárspolgár-idő (félegytől délután háromig), családidő (délután négytől este hétig), szieszta-idő (este félnyolctól tizenegyig), lump-idő (este tizenegytől éjjel kettőig), művész-idő (éjjel kettőtől fél négyig) és ügynök-idő (mindig)." 11 ii Budapest, a kávéváros. ,4 /7é^, 1914. március 15.
