Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

WAKTOR ANDREA: „Kegyelmes Büzérnagy!... Én ábrándozom a bécsi szép napokról."

att. Ekkor hosszas keresés kezdődött: ki­próbálták a Kammon Kávéházat, megalakí­tották „Schódli vármegye bujdosó ren­dei"-t, de ez a hely nem tetszett az elnöklő Nyáry Albertnek. Majd a Vadászkürtben találkoztak, de ez egyhangúlag alkalmat­lannak találtatott, ezután a Ferenciek ba­zárjában lévő kávéház következett, majd az „Akadémiai Kör", de ezzel az elnök vég­képp egyet nem értvén nem, jelent meg a találkozón. Ekkor Deák Farkas, Nagy Gyu­la, Majláth, Tagányi Károly az állandó tagok Thallóczyn és Szalayn kívül. Később a Schódli újra kinyitott, és változó tagsággal újra működött a társaság, új résztvevők vol­tak Szinnyei József, Fejérpataky László. Ezek közül a barátok közül sokan később hosszabb-rövidebb ideig lakói is lettek a bécsi „tanyá"-nak. Thallóczy 1890-es feljegyzéseinek alap­ján állítható, hogy a későbbi élénk társasági életnek még nincs nyoma, de azért összejö­veteleket már rendezett. Kállay Béni gyer­mekeinek tiszteletére is adott például es­télyt, ahova a gyerekeken kívül édesanyjuk is hivatalos volt. Vele Thallóczynak külö­nösen bizalmas viszonya volt, gyakran job­ban átlátták a férj ügyeit, mint a labilis ke­délyű politikus maga. A Kállay-gyerekek, fiúk és lányok vegyesen, igen jól mulattak, volt zene, tánc, énekelőadás, a meghívot­tak között pedig Thallóczy szűk baráti köre: Károlyi Árpád, Szalay László, Belez­nay, Hodinka Antal vettek részt. 19 A közös vacsorák előzménye az is, amikor a Budapestről érkező látogatókkal a bécsi éj­19 Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459,1. kötet, 209-210. old. 20 Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 222. old. szakában kalandozni indultak. „Itt jártak Csontosi, Fejérpataky, Törley pavillonjában 16-án este dőzsöltünk; ott volt Rosner, P. Guszti és Neményi is. ... A legjobb pezsgő most - a magyarok közt - a Törley Talis­manja, palaczkja 3 frt. Igen ízes és nem okoz fejfájást. Osztrigáztunk s keményen ittunk a kiváló chambre separée-ban, azután el­mentünk egy kétes kávéházba, onnan haza. Ezt nevezik murinak" . A Pestről rövidebb időre Bécsbe érke­zett látogatók mellett és legközelibb barát­ján, Károlyi Árpádon túl néhány Thallóczy számára ismert tudóst is huzamosabb időre a császárvároshoz kötött a munkája. Ok azután szintén állandó vendégek lettek Thallóczynál, és az állandó kör kialakulását elősegítették jelenlétükkel. A kiegyezés után a Hofkammerarchiv magyar anyagainak magyar kézbe adását akarták elérni a magyar történészek és poli­tikusok. Az Országos Levéltár 1874-es újjá­szervezésekor megindult a „levéltárügy közjogi harca" , amelyben a Hofkammer­archiv megosztását akarták elérni, s az ab­ban talált magyar vonatkozású anyagokat Bécsből Budapestre szállítani. A kiváloga­tás félig titokban kezdődött, Thallóczy tá­mogatásával, Kállay hallgatólagos engedé­lyével. Erre a feladatra az Országos Levél­tár állandó kutatót küldött: 1898 és 1903 között Takáts Sándort, 1903 és 1907 kö­zött Hodinka Antalt, 1907-től pedig Szek­fú Gyulát. Mindhárman szívesen látott vendégek, belső bizalmasok lettek a Traungasseban, és Thallóczy felügyelete 21 Glatz Ferenc: Történetíró és politikus. Szekfű, Steier, Thim és Miskolczy nemzetről és államról. Bp., 1980. 128. old.

Next

/
Thumbnails
Contents