Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

CSÁSZTVAY TÜNDE: Szalon-Garnitúra

szorgalmazásával lehet majd megvalósítani. Ez a fanatikus hit és akarat pedig olyannyi­ra erős és kisugárzó volt, hogy képes volt beépülni a szalon imázsába és átragadni a szalon vendégeire is, akik akárcsak egy nemzeti intézménybe, úgy léptek a szalon­ba. De ehhez - a korabeli sajtó komoly se­gítsége mellett - a szalonalapítók összeta­lálkozására és a köztük létező viszonyrend­szer nagyon szerencsés konstellációjára volt szükség. A sikerhez ugyanannyira kel­lett a bulldog-elszántságú, extravaganciát sem nélkülöző, művészi tehetségét feladó s ezért valami kárpótlásra vágyó Róza, mint az erős 48-as családi indíttatású, ősmagyar­ságát kereső, mindenkit elbájoló Feszty és az 1880-as évektől az irodalmi piacosodási szisztéma felé is tájékozódó, nemzeti jel­képpé növő Jókai. „Három nagy fantázia és még nagyobb kedély került itten egy födél alá - ahogy Bródy Sándor írta. - Az első még mindig boldoggá akarta tenni a világot, a második csak Magyarországot, a harmadik, az asszony, csak a családja örök és megzavar­hatatlan boldogságát kontemplálja és végig nézvén a száz öles udvarkerten, mondja: Ebből megcsináljuk a Paradicsomot! [...] A festő enged, a költő is enged a maga állás­pontjából, hamar megegyeznek, nagyon is egymásnak való emberek. Az egyik a hon­foglalást írja versekben, a másik meghódolt és elesett tótokkal némettel, törökkel és vitéz magyarokkal népesíti be éppen mos­70 Bródy, i. m., 372-374. 71 Feszty Árpád levele K. Lippich Eleknek, d. n. OSzK tan a milléniumra végszámra szőtt vászna­kat. [...] csupa magyar dolog.. ." 70 Az pedig, hogy Justh halála és Jókai kedvtelen kiszorulása után a szalonban az eszmei megalapozottságot a mind pátosz­telibb 48-asság hangsúlyozása és a divat­historizmus kedvelte díszletek és a szipor­kázó, de egyre magamutogatóbb ötletek kezdték mind jobban kiváltani - mindezek után szinte természetesnek tekinthető. Hármuk közül láthatólag leghamarabb (Róza és Árpád előtt sokig észrevétlenül) Jókainak üresedtek ki a szalonélet nyújtot­ta lehetőségek, és ez jó pár évvel korábban megtörtént, mint a második házasság körü­li botrányos távozás közös otthonukból. Az együttlakást minden valószínűség szerint pontosan az egymás iránti szeretet (és talán a megszokás) tartotta még évekig életben. A szalon korlátaival, esendőségeivel, eseten­kénti túlkomolykodásával, olykori infanti­lizmusával, ügyetlenkedéseivel mégis fon­tos társasági feladatot kapott, és lassú kiüresedését a szalon vendégei vették ész­re legkésőbb. S ha ez így történt, hiába őr­lődött Feszty Árpád: „... kérdés az, hogy az ember nyakába vegye-e a világot - vagy itt­hon maradjon magyar művésznek - aminek indult - és amire az egész eddigi életét ­megengedem hogy bolondul - bazírozta. Hosszú ideig azt hittem, hogy ez nemzetem iránti kötelességem - most pedig belátom, hogy veszett fene - csak kellemetlen alakká váltam ezzel a hóbortos ideámmal." 1 Kt., Lt., a kézirattári rájegyzés szerinti 30. levél.

Next

/
Thumbnails
Contents