Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
DEDE FRANCISKA: A szalonember: Justh Zsigmond
víti körüket. Megfigyel és tudósít. A párizsi irodalmi, művészeti és társasági életet bemutató cikkeket küld a hazai lapokba. A szalonokat azonban nemcsak ezért látogatja, hanem mert lételeme a társaság. Mindenkit és mindent ismerni akar. Rendszeresen olvas, ismeri a kritikákat, színházba, kiállításokra jár és mindenekelőtt beszélget. Számára a társalgás művészet, nem a folyékony csevegés, hanem mély gondolatok, megfontolt vélemények cseréje. És, persze, információk átadása. Mindkettő méltó a megörökítésre. A társasági élet számos alakjával folytatott beszélgetését éppúgy feljegyzi naplójába, mint eszmecseréit író és festő barátaival (s nemegyszet hosszabb, szinte párbeszédszerű előadásban). Mindemellett azonban - mint ezt a rövid, bosszús bejegyzések tanúsítják sokszor telik unalmas, üres, felszínes fecsegessél az ideje. A párizsi Társaság A társasélet meghatározott szabályok között zajlik Párizsban (is). Külön ideje és rendje van a látogatásoknak, a különböző találkozásoknak. Minden társasági hölgynek megharározott fogadónapja van, amelyen meghívás nélkül is felkereshetik ismerősei. A társas étkezések meghívást feltételeznek, és egyfajta intimitást fejeznek ki. Justh Párizsban gyakran költi el villásreggelijét (amely akkoriban a déli vagy kora délutáni órákra esett) férfibarátaival vagy a 9 A napló elején több bejegyzésben is említi Justh, hogy - nem tudván még a látogatásra megjelölt időpontokat - olyankor ment, amikor a vendéglátó nem togadott, de névjegyét meglátva végül mégis nagy színésznőnél, Sarah Bernhardt-nál. Hasonló találkozási lehetőség a délutáni tea és az este hét óra körül kezdődő ebéd is (amelyet ma inkább vacsorának neveznénk). Vannak családi (ez egyben szűk baráti kört is jelentett) és az estélyeken, bálokon felszolgált, több száz fős ebédek. A szűk kör sem zárja ki az úgynevezett „grandé genre" ebédet, amely nem annyira a vendégek számától, mint a terítés és az étkek különlegességétől rendkívüli. A társaság igazán este kel életre. Párizs ilyenkor ragyog. A „Tout Paris" tagjai estélyekre, bálokba mennek, vagy színházi előadást néznek meg, ami után - s ez főképp a férfiakra vonatkozik - betérhetnek még egy-egy kávéházba. Justh gyakran keresi fel a Café de la Paix-t, a Café Otientalt és a Grand Cafét, ahol esténként magyar cigánybanda játszik, a távoli hazába repítve az írót. Francia barátait éppúgy magával ragadta a cigánymuzsika, mint őt. A bandát többször hívták estélyre, bálokba is, sőt, Justh kedves ismerőse, az osztrák-magyar Némethy Emmi (Jean de Néthy néven író és műfordító) magához hívatta őket, és barátainak otthoni körben muzsikáltatott. Justh, akárcsak Pesten, Párizsban is különleges helyet vívott ki magának a társaságban. Származása megnyitotta előtte a legelőkelőbb szalonokat is, s mint szellemi ember, mint író bebocsátást nyert a tudósés művészkörökbe. S mint magyar, mindenütt érdeklődést keltett. Az előkelő szalonokba személyes ismerősök bemutatása révén vagy a háziak ismerősei által írt ajánlókivételt tett vele, sőt, egyszer azt is feljegyzi, hogy többek bosszúságára Baronne de Karmel de St. Martin két hét alatt négyszer is megváltoztatta a napját, megzavarva így a társaságot.