Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
KISS CSILLA: Hollósy Kornélia szalonja
volt szokványos, ugyanis a búcsúfellépések tavasztól nyárig folytak, a közönség nehezen akart megválni a magyar csalogánytól (ezt a titulust is használták). Ajólius 29-iki „végső" búcsúestről sokáig beszéltek még, és az egyik újságíró szerint: „Ezen az estén véget ért egy dicsőségben, áldásokban gazdag közpálya. Ezen az esten ért véget az a derült szalonélet is, mely oly sokaknak ké..... . , ... . , »18 pezte oromét, s mar-mar szükséget. Hollósy Kornélia további sorsa A pesti színpadról való távozás még nem jelentett teljes visszavonulást: 1862 őszétől 1864 nyaráig vidéki kőrúttá indult Hollósy Kornélia. Debrecen, Kolozsvár, Szamosújvár, Marosvásárhely, Kassa, Léva, Miskolc, Szatmár és Nagyvárad után hazatért a fővárosba, de innen mindjárt továbbköltözött férje dombegyházi birtokára, és itt élt egészen 1890-ben bekövetkezett haláláig. A költözés előtt drága színpadi ruháit a szegényebb kolléganőknek ajándékozta, csak néhány kiegészítőt tartott meg magának. A hímzett jelmezeket egyházi ruhává alakíttatta át, és szegényebb plébániákhoz juttatta el. A dombegyházi birtokon is élénk társasélet folyt, bár a vendégsereg nem volt olyan tarka, mint a fővárosban. Kornéliát a vidék egyik legjobb gazdaasszonyának tartották, aki szívesen foglalkozott a környékbeli gyerekekkel, idősekkel és elesettekkel is. Színjátszó csoportot szervezett, dalesteket tartott, a gyerekeknek magyar nótát tanított, de ő maga nem lépett fel többet. Egyetlen kivételt tett csupán, amikor a Pest-budai Hangászegylet - amelynek alapítója volt - negyedszázados fennállását ünnepelte, s nagy hangvetsenyt tartottak Liszt Fetenc közreműködésével: itt mutatták be először Szent Erzsébet című oratóriumát. Ezen a jeles eseményen Llollósy Kornélia is szívesen fellépett. Lonovics József 1879-ben Csanád vármegye főispánja lett, s Kornélia ebben a szerepkörben is remekül megállta a helyét, nem érezte nyűgnek a sok reprezentációs feladatot. 1889 őszén az egész Európán végigsöprő influenzajárvány betört Csanád megyébe, és utolérte a Lonovics családot is. Először a családfő, majd az unoka esett ágynak. S míg a gondos nagymama a kis Nellit ápolta, maga is elkapta a kórt. Mivel évek óta vesebántalmakban szenvedett, szervezete nem birkózott meg a súlyos betegséggel. 1890. febtuár 10-én hunyt el. Szász Károly református püspök, a szalon egykori vendége így búcsúzott tőle: „Egyszer aztán elnémul, elhallgat, Alindörökre vége fénynek, dalnak. Harmatos lomb, sűrű bokor árnya Sírva borul a holt csalogányra. Kis bokornak sóhajtó, kesergő Panaszától megzendül az erdő, Mély zúgását hegy-völgy továbbadja Kis csalogányt egy ország siratja." 19 18 Diósszilágyi Sámuel, Lm., 63. old. 19 Diósszilágyi Sámuel, Lm., 87. old.
