Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
LÁSZLÓ FERENC: Evangélikus társasélet a reformkori Pest-Budán
ben képviseltette magát a reformkor társadalmi és kulturális életében, s hogy a lutheránus elit, az országos éppúgy, mint a pest-budai, a korszak egyik legjelentékenyebb, legtekintélyesebb csoportjává vált. Az evangélikusság térnyerése nehezen túlbecsülhető. Ennek érzékeltetésére, s korántsem a teljesség igényével, fölemlíthetünk néhány nevet: az irodalmi élet evangélikus szereplői között ott találjuk Berzsenyi Dánielt, a püspök Kis Jánost, Bajza Józsefet, Döbrentei Gábort, Kerényi Frigyest, Pákh Albertet, a két Vachotot (Imrét és Sándort), Bulyovszky Gyulát, s nem utolsósorban Petőfi Sándort; szinte valamennyi jelentős orvost (Markusovszky József, Balassa János, Schöpf-Mérei Ágost) és könyvkiadót (Wigand, Heckenast, Hartleben, Geibel); a Nemzeti Múzeum első igazgatóját, Kubinyi Ágostont, majdani utódját, Pulszky Ferencet; vagy éppenséggel Kossuth Lajost és Görgey Artúrt. Az evangélikus elit felülreprezentáltságát mindazonáltal botorság lenne teljességgel Mária Dorottya pártfogásának vagy éppen Schedius támogatásának betudni. Nyilvánvaló, hogy számos tényező (például az evangélikusok nívós iskolahálózata, illetve az evangélikusok fölülképzettsége) közrejátszott az imponáló végeredményben. Mi ehelyütt egyetlen tényező megvizsgálásába bocsátkozhatunk, s ez a társasélet szerepe az elit sikereiben. A reformkor első felében igencsak megizmosodott a pest-budai cvangélikusság, s a lutheránus elit. Ekkor már három lelkész működött a mai Deák téren (korabeli nevei: 7 Erre vonatkozólag, lásd: Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete, 1790-1867. Bp., Pest Megye Monográfia Közalapítvány, 2002. Kohlmarkt, Káposztás piac, Szén tér, Török tér, Zsidó piac) lévő templomban: a német lelkész mellé előbb egy szlovák került Ján Kollár személyében, majd 1837-ben - minden bizonnyal egy jól előkészített akció eredményeképpen 7 - immár magyar lelkész is alkalmazást nyert, Székács József. Az 1840-es évtized első felében pedig, hála Mária Dorottya buzgóságának, különösen pedig 1843 nyarán tett húszezer forintos alapítványának, sor került a budai gyülekezet megalakulására, s a kiváló képességű Bauhofer György lelkészi alkalmazására. Számos fiatal evangélikus is megtelepült ez idő tájt Pest-Budán. Ezek a zömmel felvidéki eredetű, s gyakorta lelkészcsaládból származó fiatalok biztosították az elit utánpótlását. Kassán volt lelkész példának okáért Heckenast Gusztáv édesapja, azé a Heckenasté, aki Pesten beházasodott Wigand Ottó üzletébe, majd átvette azt Lipcsébe áttelepülő sógorától. Lelkész volt Pákh Albert atyja, s ugyancsak lelkészként szolgált Liptóban Markusovszky Lajos, a Tolna megyei Szentlőrincen pedig Balassa János apja. E fiatalok a már beérkezettek, részben rokonaik vagy legalább távoli atyafiságuk támogatásával alapozták meg egzisztenciájukat. Számukra a felekezeti társasélet egyszerre jelentett biztonságot nyújtó, ismerős közeget, s egyfajta tréninget, fölkészítést az érvényesülésre. Három nemzetiség szoros együttélése az ébredező nacionalizmusoktól zajos reformkorban, s ambiciózus, sikerre éhes fiatalok nagyszámú fölbukkanása komoly kihívást jelentett az evangélikus elit szá52-53. old. Székács személyére vonatkozva, lásd: Patay Pál: Székács József. Bp., 1914.
