Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
TULI ANDREA: A zöld színpad
székeiken kerülnek ki. Aki pedig Szent István napján Budapesten fiákért akar kapni, úgy az vagy az illető elmebeli gyöngeségére vall, vagy pedig hogy hitbizomány birtokosa", írta a Magyarország és a Nagyvilág 1904 augusztusában. 10 Társadalmilag különböző csoportok látogatták a turfot. A budapesti versenypálya nézőtere ekkor három kategóriára volt osztva: a nagytribünre a századfordulón tíz korona volt a helyjegy, a kistribüni helyért két koronát kellett fizetni, és végül hatvan fillérért az állóhelyről lehetett nézelődni. 11 A tízkoronás, rácsozattal elkerített helyet a legelegánsabb, legelőkelőbb közönség foglalta el. Ezen belül is vörös zsinórral elkülönített helyet tartottak fenn a Jockey Club tagjai számára, a tribün szélső sarkában, éppen az udvari páholy alatt. A nagytribünön az arisztokrata hölgyek is szívesen megmutatták magukat kizárólag egy-egy nagyobb versenynapra készíttetett vadonatúj toalettjükben. A részvényesek területéhez közel helyezkedtek el a bookmakerek boxai. A forintos helyet a kevésbé elegáns, de módosabb nézők töltötték meg, míg a pálya szemközti oldalán levő, külön bejárattal rendelkező nyitott, harminc filléres helyen a szegényebbek álldogáltak. A harminc filléres hely közönségének nagy részvételi 10 Magyarország és a Nagyvilág, 1904/8.1. old. H A vagyoni helyzetből adódó elkülönülés a 19. század utolsó negyedében is adott volt. 1877-ben a kétlovas kocsik 1 Ft ún. útlocsolási díjat fizettek, az egylovasok 50 krajcárt, a gyalogosok pedig 20 krajcár belépti díjat, ami kb. negyed kilogramm sertéshús vagy másfél kilogramm fehérkenyér árának megfelelő összeg volt. A támlásszék bérleti díja napi 3 Ft-ba, az első osztályú zártszéké 2, a másodosztályúé 1 Ft-ba került. A tehetősebbek bérelhettek emeleti páholyt 10, földszintit pedig 15 aránya azt mutatja, hogy számukra a turf olcsó szórakozási lehetőséget teremtett, sokuknál a nyaralást is a nyári futtatások pótolták. Az elkülönülést hangsúlyozták tehát a már említett, térhasználatot szabályozó különböző típusú belépőjegyek. Ezek az olcsóbb hely közönségének szabad mozgását jelentősen korlátozták, míg az első hely közönségének szabad bejárást biztosítottak a pálya bármely részére. A fogadási rendszer kialakulása előtt, főként a hazai lóversenyzés hajnalán a szervezőknek gondoskodniuk kellett a közönség megfelelő szórakoztatásáról, így galamblövészettel, csónakversennyel, táncmulatsággal, hangversennyel színesítették az amúgy önmagukban nagy érdeklődésre számot nem tartó futtatásokat. Később, amikor ezek a publikumcsalogató mulatságok elmaradhattak, mert a lóverseny maga gyakorolta a fő vonzerőt, a parasztfuttatások, magánfogadások vagy az ekkoriban még gyerekcipőben járó akadályversenyek révén továbbra is fenntartotta szórakoztató funkcióját. A szünetekben zenekar játszott, és az előkészületeknél is történt mindig valami nyomdafestéket kívánó szenzáció. A századforduló táján a lóverseny estéjét az előkelők bálban, estélyeken töltötték, aki pedig sehova nem volt hivaFt-ért (ami egy vasesztergályos vagy egy gépész heti bérét tette ki). A gyepre való belépésre is feljogosító aranypatkó-jelvény 5 Ft-ba, míg a pálya belsejébe szóló hintójegy napi 10 Ft-ba került. Tíz évvel később az első hely uraknak 5, míg hölgyeknek és katonatiszteknek csak 3 Ft volt. Az egész évre, azaz 17 versenynapra szóló szezonkártya ára 60, illetve 30 Ft volt. A Vadász- és Versenylap 1877-es, illetve 1887-es adatai alapján. 12 Magyarország és a Nagyvilág, 1904/8. száma alapján.
