Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

FÁBRI ANNA: „Eszmesúrlódások"

(nyugatibb európaiakétól eltérő) magyar viselkedési szokásokat, s ezzel voltaképpen nyomatékkal állították, hogy van sajátosan magyar viselkedés, amely archaikusabb, rendiesebb, előítéletesebb, mint a polgárosultabb (civilizáltabb) nemzeteké, minthogy eltérő múltban és elzárkózó jelenben gyökerezik. A nemzeti jelleg kérdése egyébként a nyugatias viselkedési szabályrendszer átvételével-átültetésével kapcsolatban (már az előző évszázadban is) időről időre felvetődött, mégpedig nemegyszer határozott elutasító vélemények alakjában.

8 Ezzel szemben Wesselényi is, Széchenyi is egyenesen nemzeti érdeknek tartotta viselkedéskultúránk európaizálását. Míg a magyar írók a külföldi minták követését divatmajmolásnak láttatták, s vígjátékfigurákban tették nevetségessé (s ezzel szemben a netán kissé parlagias, „tősgyökeres magyar" viselkedést szeretetteli humorral állították színpadra), Széchenyi más véleményt fogalmazott meg: „Ne várjuk el, hogy szépeink lenni szeressenek oly hazánkfia társaságában, ki tán zsíros csizmában látogatja meg őket, pipaszaggal tölti cl a házat, s beszédje közben a tiszta padlatra jókat pök, s vagy alacsony hízelkedéssel felhőkig dicséri, ha jó reggelt tudnak magyarul mondani; vagy mindenr/il oktatólag beszél, ámbár a negyedik vármegyében sem volt; vagy egy originált akar mutatni, kinek esze szinte köuyöké8 Sokan és sokszor ezt egy másik - a normakövetés lényegét oly kevéssé értő - elutasító véleménnyel együtt hangoztatták, amely az illemszabályokhoz való igazodást az egyéniség feladásaként értelmezte. Nem véletlen tehát, hogy az udvariasság (az egyén és a köz szempontjából egyaránt tetemes) hasznáról elsők között értekező fiatal szerzetes, Gryneaus Aloyz jónak látta leszögezni: „Az én törekedésem oda céloz, hogy azokat cáfoljam meg, ben s ki mindent össze-vissza habar, vagy némán és szolgaként az ajtónál áll sat. Mert természetes, hogy társasága egy külföldinek sokkal kellemetesb, ki messze járt, sokat látott a legnagyobb következések kútfején, s a legnevezetesb történetek tanúja volt, s mulatságos előadása s életrevaló módja által órákat pillanatokká varázsol. Ne legyünk iránt ok igazságtalanok, s csak kérdezzük magunkat: helyeztetésekben nem szeretnők-e mi is inkább az utazott, kicsínosodott idegen társaságát, mint egy durva előítéletekkel megtölt fólainkét!"

9 Alakulóban a pesti társasélet A társasélet 19. századi elemzői és szervezői központi szerepet tulajdonítottak és szántak Pestnek. A város 1830-as 40-es évekbeli társaséletc ugyan sok tekintetben különbözött a nyugat-európaitól (sőt a bécsitől is), alapjában véve természetesen éppúgy a társasság szükségletének, illetve a társas érzület kifejeződésének rendelődött alá, mint azok. Bár a kávéházak és a részben Széchenyi keze nyomát is magukon viselő-kaszinók, színházak, közkertek és sétányok társaséleti színtérként többékevésbé hasonlóan működtek itt is, mint ott, a magánháznak mint társaságszervező intézménynek voltak jellegzetesen eltérő vonásai is. A magánház társaséleti célra való átadásában a nemesség Pestre származott, akik azt vitatják, hogy az udvariság az eredetiséggel (Originalität) meg nem fér közönségesen; hogy a nemzeti bélyeget (Charactert), mely eddig erős épségben, büszkeséggel párosítva állott, eltörli." (Az udvariságnak és józan manérosságnak szükséges voltáról. Tudományos Gyűjtemény 1827/IV. 58. old.) 9 Hitel, idézett kiadás 51-52. old.