A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története

Egyfelől, mert ezen a temetőrészen nem híres sírok válogatott együttese található — mint a Kerepesi úti temető „művészpareellájában" —, nagyobb hányada napjainkban is köztemető jellegű, márpedig egyértelműen tapasztalható, hogy az ide látogatók egy részének prekoncepeiója szerint a parcella valamennyi sírján ismert név szerepel. Másfelől azért megtévesztő az elnevezés, mert az itt létesült neves emlékek nagy száma ellenére sem mondhatjuk, hogy Farkasréten ide koncentrálódna a művészek temetkezése (a 20. század második felében a temető számos pontján állítottak reprezentatív művészsírokat). Ehhez még hozzátehetjük, hogy a parcellacsoportban, igaz, jóval kisebb számban, de a művészek mellett más ismert személyek is nyugszanak, például Rusznyák István belgyógyász, akadémiai elnök, Pogány Frigyes művészettörténész vagy Kessler Hubert barlangkutató. A parcella átalakulása az utóbbi években új lendületet vett: sorra számolják fel a köztemetkezésből fennmaradt, megváltatlan sírokat, s helyükön egyre nagyobb számban jelennek meg az adományozott sírhelyek. Az itt található művészsírok egy részén semmiféle reprezentációval nem találkozunk, egyszerű, sablonos sírkő jelöli például Őze Lajos, Rábai Miklós vagy Féja Géza nyughelyét. Néhány síron máig is a temetéskor elhelyezett ideiglenes fejfa áll, mint Páger Antalén vagy Z. Gács Györgyén. Sok olyan emlékkel találkozhatunk, amely a szűkebb értelemben nem reprezentál, de a felhasznált nemes anyagok, a megmunkálás vagy a kalligráfia kiemeli a környezetéből (ilyen például Egri István, báró Lukács Miklós, Somogyvári Rudolf vagy Déri János sírja). Speciális csoportot jelentenek a szobrászok által készített egyedi, műalkotásnak felfogható sírkövek, mint Nádasdy Kálmán, Ruttkai Éva, Rónay György vagy Gyöngyössy Imre emléke. A szűkebb értelemben vett reprezentáció leggyakoribb esete ezúttal is a portré, a 20. század második felében már általában relief, mint Farkas Ferenc vagy Simándy József sírján. A büszrök funerális alkalmazása ekkoriban egyre anakronisztikusabbá vált: nem egyszer korábbi, más célra készük művek felhasználásáról volt szó, mint az 1978-ban elhunyt Kiss Ferenc színművész sírja esetében, amelyre egy harmincas években készült mellszobor került (amit azóta elloptak). Művészsírokon ritkának mondható eset, a vizuális reprezentáció „közönséges" formája, a portréfotó jelenik meg Sárdy János síremlékén. Meglepő a nagyobb allegorikus szobrok viszonylagos hiánya; a kevesek legjelentősebbje Ferenesik János már említett Borsos-féle sírszobra. Gyakran találkozhatunk megszokottnak mondható, a 19. század óta változatlan attribútumok szerepeltetésével. Színészekén, színigazgatókén leggyakoribb a tragikus és a komikus maszk, valamint a színházi függöny (Várkonyi Zoltán sírján mindkettő megjelenik). A maszkok könyvvel és lúdtollal kombinálva kaptak helyet Bálint Lajos műkritikus síremlékén. A vizuális reprezentáció hasonló példájával találkozunk Vogel Eric sírján (paletta), Szendrey-Karper Lászlóén (klasszikus gitár), Bárdos Lajosén (vezénylő kezek) vagy Vásárhelyi Zoltánén (énekkar). Számos esetben kottarészlet került a sírra: ez a gesztus mind zeneszerzőknél (Fényes Szabolcs, Bozay Attila), mind előadóknál (Joviezky József, Béres Ferenc) jellemző; fi-