A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története

Karády Katalin), valamint Kampf! József (Timár József, Mensáros László). Csúcs László többször mintázott az elhunyt munkásságára reflektáló plakett-sorozatot (Huszár Lajos, Zolnay László). Jól ismert, sajátságos színfoltot képviselnek Varga Imre krómacél kompozíciói, például Déry Tibor, Várkonyi Zoltán és Gábor László emléke, vagy az alább még szóba kerülő Básti- és Honthy-síremlék. Számos további művet kiemelhetünk, például Jártas Tamás hangmérnök sírszobrát (G. Lux Alice), a Czóbel-Modok művészházaspár emlékét (Farkas Aladár) vagy az első fővárosi ranáeselnök számára létesült, Nagy-Budapest térképét megjelenítő Pongráez-síremléket (Marosits István). Andrássy Kurta János számos műve a Medgyessy Ferenc megalapozta funerális tradíciót követi. Rétfalvi Sándor Pilinszky Jánosnak készített méltó sírszobrot, Farkas Ádám pedig Solti Györgynek: utóbbi mű a karmesteri pálca levegőben leírt ívére utal, így téve statuárissá a zenét, a zeneiséget és a mozgást. A legutóbbi időszak értékes alkotásai közé tartozik Csiky Tibor 1992-ben állított, letisztult formájú síremléke Budahelyi Tibortól, továbbá Nemes Nagy Agnes sírköve Jovánovics Györgytől, Lajta Kálmáné Heritesz Gábortól, Kiss Nagy Andrásé Lugossy Máriától, s folytathatnánk a sort Csíkszentmihályi Róbert, Kő Pál, Mészáros Dezső vagy Pusztai Ágoston műveivel. A kilencvenes években váltak a farkasréti síremlék-együttes önálló, karakteres csoportjává az urbánus fejfák. Formai jegyeik alapján sokszor semmi különbséger nem fedezhetünk fel a paraszti fejfákhoz képest: a lényeges eltérés funkciójukban, használatukban áll. Fejfának hagyományos értelemben a fából készült protestáns sírjelek nevezhetők, amelyek a magyarság leggazdagabb formakinccsel rendelkező, legismertebb paraszti sírjel-típusát jelentik, s amelyek a 20. század végének jellegzetes folyamataként felekezettől független nemzeti szimbólummá váltak (katolikus, sőt, izraelita miliőben is előfordulnak). Ma már alapvető köztéri emlékműtípust képeznek, emellett temetői használatuk is kiszélesedett. Urbánus környezetbe kerülve azonban megjelentek a formai hagyományokat figyelmen kívül hagyó, mesterségesen kreált, egymással össze nem egyeztethető motívumokat halmozó fejfák is. A farkasréti urbánus fejfák egyik nagy csoportját a tradicionális — vag)' annak szánt — emlékek jelentik, melyek általában visszavezethetők valamely néprajzi tájegység jellegzetes fejfáira (ami sokszor az elhunyt származási helye, szülőföldje). E sírjelek közt sok autentikus darab is akad, nem egyet helyi mesterek készítettek, sokukon azonban olyan motívumok jelennek meg, amelyek tradicionális fejfákon elképzelhetetlenek (mint a kereszt, a portré vagy az egykori tevékenységre utaló szimbólum). Ujabban egyre több fafaragó szignálja is alkotásait, ami szintén eltér a műfaj hagyományos anonimitásától. Az urbánus fejfák másik csoportját a szobrászok fából készített, egyedi alkorásai jelentik, amelyek a valódi fejfák ihlette, puritán formáktól (mint Gulyás Gyula már említett Hajnóczy-fejfája) a legkülönfélébb figurális művekig terjedhetnek (mint Galsai Pongrác síremléke Nemes Ferenctől). Utóbbi csoportból érdemes kiemelni a gyökérzetével