A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)
TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története
megrongálták — általában írtak rá vagy befestették, bár sokkal súlyosabb esetek forognak közszájon — így 1990-ben a hamvakat áthelyezték egy olyan fülkébe, amely szemmel tartható a temetőiroda épületéből. Az új fedőlapon, az éberség jegyében, már csak Rákosi monogramja olvasható. Az 1956-os forradalomhoz körődő emlék viszonylag kevés akad Farkasréten, Tildyé mellett kiemelhető például az 1978-ban meghalt Nagy Imréné sírja (adalék Farkasrét eklekticizmusához: néhány sírhellyel odébb temették el a megtorlásokban jelentős szerepet játszó Korom Mihályt). A forradalom halottai közül egykor száznál többen nyugodtak a Farkasréti temetőben, harcban elesettek és civil áldozatok egyaránt. 1989-ben, Nagy Imre és társai újratemetésekor Farkasrét — mint lehetséges helyszín — aligha merült fel, hiszen itt nem nyílt lehetőség megfelelő méretű, reprezentatív kultikus térkialakítására. így a budai sírkertben inkább csak szétszórtan elhelyezkedő, 1956-hoz is kötődő sírokról beszélhetünk: a rendszerváltás előtt itt temették például Donath Ferencet és Haraszti Sándort, 1990 után pedig Újhelyi Szilárdot és Fischer Józsefet. A 20. század második felében gyakran került sor Farkasréten repatriációt követő, illetve szekunder temetésekre. Előbbi esetben általában olyan személyek gyászszertartásáról voir szó, akik emigrációban haltak meg, de végakararuknak megfelelően már ekkor hazahozták és itthon temették el őket, mint Häuser Arnoldot, Fenyő Miksát, Bárdos Artúrt vagy Zilahy Lajost (utóbbi urnája később a Kerepesi úti temetőbe került). Itt említhető a halála előtt néhány hónappal hazaköltöző, s a farkasréti „művészparcellában" eltemetett Lengyel Menyhért, vagy az 1990 elején, még szintén emigrációban meghalt Karády Karalin. Azonnali repatriációra tehát általában művészeknél vagy tudósoknál kerülhetett sor, az egykori politikai elit képviselői esetében jóval ritkábban (kivételként Bartha Albert honvédelmi miniszter vagy Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke említhető). Szekunder temetésről akkor van szó, ha valóban áttemetés történik, tehát ha a hazahozatalra nem a halálozást követően, hanem csak később kerül sor. A 20. századi, döntően politikai okokra visszavezethető szekunder temetések legnagyobb hazai hullámára a nyolcvanas-kilencvenes években került sor, középpontban a rendszerváltást közvetlenül megelőző, illetve követő eseményekkel. A nyolcvanas években Farkasrét volt a célpontja például Sztchlo Gábor evangélikus lelkész vagy a szociáldemokrata Bán Antal szekunder temetésének. A legjelentősebb farkasréti újratemetésre, sőt, általában a remető történetének eddigi legfontosabb eseményére 1988 júliusában került sor: ekkor kerültek Bartók Béla hamvai a New York-i Ferncliff temetőből Farkasrétre, létrehozva a budai sírkert leglátogatottabb, nemzetközileg is számon tartott emlékhelyét. A rendszerváltás előszeleként is felfogható, hogy az új sírhely körül vita bontakozhatott ki: a hatalom képviselői a Kerepesi úti temető mellett érveltek, de a család akarata győzött, s Bartókot a „munkásmozgalmi" sírkert helyett Farkasréten temették el. A szertartás hatalmas tömeg jelenlétében, ám visszafogott állami részvérellel zajlott: a nekrológot — a magyarországi unitárius püspök és a
