A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)
TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története
metkezőhelyek közül (később, ahogyan budai, majd budapesti elittemetővé vált, úgy nőttek az árak). A fenti határozat szerint „egyszersmind azonban fenntartatik azon korábbi határozat, mely szerint Pestről a Duna jobbparti temetőkbe temetni meg nem engedtetik, kivéve, midőn sírboltba temetés avagy korábban szerzett és fenntartott jogosultság esete forog fenn." Farkasrét a 20. század közepéig őrizte fővárosi határozatban védett lokális jellegét: Buda temetője volt, ahová pesti lakosok csak előre megváltott sírhely vagy családi sírbolt megléte esetén temetkezhettek (ellenkező esetben az elhunyt kívánsága, végrendelete sem számított). A Farkasréti temető eredetileg a mai Németvölgyi és Érdi út, Denevér és Bürök utca, valamint Tornaija lépcső által közrezárt területen jött létre. Térszerkezetének fő jellemzője — hasonlóan a Házsongárdi és a Vízivárosi temetőhöz —, hogy a területi egységek kijelölését a dombok és a köztük húzódó árkok, vízmosások határozták meg. A farkasréti parcellabeosztás e szempontból menőben eltér a pesti temetők geometrikus rendjétől. A megnyitáskori úrhálózat lényegében megegyezik a maival, ám a parcellabeosztás és a helyszámozás gyökeresen eltérő: ezt alapvető tényként kell figyelembe venni a régi főkönyvek használatánál. A sírkert területe eredetileg 59 hold volt, ebből a főváros még 1894-ben átengedett 5 holdat a budai zsidó hitközségnek, így jött létre a mai Alsó és Felső temető közé ékelődő Farkasréti izraelita temető — Frommer Rudolf és Ferenczi il A Farkasréti izraelita temetőt e munka nem ismerteti, mivel a Budapesti Megyeri-sorozatban a tervek szerint napvilágot lát majd Sándor, Erdély Miklós és Hanák Péter nyugvóhelye —, amelynek főbejárata az Érdi útról nyílik. 27 1894-ben a főváros megvásárolta a sírkert melletti Frohmann-villát, melyet a személyzet részére alakíttattak át. A meredek hegyoldalon megközelíthető temető sikeres működtetése szempontjából létfontosságú villamosvonal 1902-ben épült ki. A két világháború között már egyértelműen ide összpontosult a budai lakosok temetkezése: 1927-ben például a Németvölgyi temetőben 9, míg Farkasréten 1551 temetésre került sor. 1903-ban nyílt meg Budapest két legfontosabb 20. századi katonatemetője: a Rákoskeresztúri, valamint az új budai sírkert délkeleti sarkában a Farkasréti katonai temető. Felügyeletüket a főváros, a tulajdonjog megtartása mellett, a városparancsnokságnak engedte át. Farkasréten jött tehát létre a Vízivárosi katonai temető utóda — sa régi temető sorsa ezzel gyakorlatilag meg is pecsételődött (néhány emléke később az új sírkertbe került). A Farkasréti katonai temetőt ma már „régiként", „volt katonatemetőként" emlegetik, egységes képet a hatvanas évek óta nem nyújt, de eredeti jellegét máig megőrizte, s napjainkban újra a honvédség rendelkezik felette. Korábban azonban sokáig a közremető részeként működött, így számos régi katonasírt felszámoltak. Az utolsó fennmaradt Monarchia-kori fővárosi katonatemető leglátványosabb alkotása, valóságos jelképe az 1909-ben meghalt lovag Gammel Ferenc altábornagy síremléke, amelyen bronz kaa Salgótarjáni úti, a Kozma utcai és a Farkasréti zsidó temetőt bemutató kötetpár is.
