A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

ZSIGMOND JÁNOS A Farkasréti régi katonatemető

a „polgári" években is akadtak, akik itt kaptak nyughelyer, soros temetésük okán, nem pedig azért, mert egykor katonák voltak. Mintegy apró jóvátételként egy magasabb hatalomtól sorsuk nehézségei miatt. Nagyszombathy altábornagy és caspanoi Paravicini vezérőrnagy egymás mellé is kerültek. Horváth László altábornagy, veskóczi Budaházy vezérőrnagy vagy az első háborút megjárt Gách István szobrászművész is itt pihen például. Evek során már majdnem feleződött a létszám, amikor 1979-ben ez volt olvasható a sajtóban: „A Fővárosi Temerkezési Intézet... felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy 1979. évben... kiürítési meghirdetésre kerülnek... a Farkasréti temetőben az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. sz. volt katonai parcellák azon sírjai, melyekbe az utolsó betemetés 1953. december 31-ig történt..." Ez a felhívás elég fenyegető volt a katonatemető régi sírjainak sorsára nézve, különösen olyan esetekben, ahol már élő rokonság sem volt, és kiváltotta a maradványok felmérésének, dokumentálásának szükségességét, ami az akkori lehetőségekhez képest legalább a terepen megtörtént. Ez persze a nyilvántartások ismerete nélkül a rengeteg jeltelen hant miatt hiányos volt, és a helyzeten sem segíthetett. A következő években is állandósult a meg nem váltott „VK"-beli helyek áttemetése. Csak ennek észlelése volt lehetséges, mígnem ismertető kiadványok tervezése kapcsán 1988-tól mód nyílt a főkönyvi adatok megismerésére is. De ez abból is fakadt, hogy a helyhiányos temető vezetése is áttekintést nyerjen, a tervében szereplő változások végzése mellett, a mentésre érdemes objektumokról. Az egyik fő vizsgálandó terület éppen a katonatemető volt. Megmentésére az lett volna az elképzelés, hogy területén szűnjenek meg a más jellegű betemetések, azonosítsák a jeltelen helyeket, készüljön el a teljes dokumentáció az eltemetettekről, valamint a védendő személyekről, sírokról. Ehhez segítségül reméltük a főváros, a hadtörténészek, a honvédelem, a hagyományőrzők, a városvédők, a művészettörténészek, a sajtó segítségét — még talán a temetkezését is, bár annak éppen nem ez lett volna kedvére való. A kampány hatására készült is riport a Magyar Hirlap-ban. Ha a temetések nem torpantak is meg, de az exhumált hamvakat megőrizve tárolták. Az év során az irodával is készíttettek „teljes" névsort. Ennek hiányosságai, hibái mellett lett annyi haszna, hogy a főváros készített egy nagyjából kétszáz fős védett jegyzéket, aminek mindenképp örülni kellett, akkor is, ha Bihar honvédelmi miniszter nem fért bele, ha von Breith „k. u. k. Oberst", azaz ezredes Kuk Róbertként szerepelt, ha Csörgey tábornok Görgey lett, Lingsch dr. Singach, Algya tábornok Alova, és így tovább. Ebben a jegyzékben a Hadtörténeti Intézet sem talált javítanivalót, pedig talán ötven is lett volna. A műemlékfelügyelőség nem tartotta illetékesnek magát, viszont a Budapest Galéria 1989-ben tartalmas szakvéleményt adott, javasolva különböző, korai stílusirányzatú darabok, nemes anyagú kövek, címeres, várostörténetileg és természeresen katonai vonatkozásuk miatt értékes síremlékek megóvását. Jó volna, ha ezek mind meg is maradtak volna. A további teendőkre nézve történtek egyeztetések a főváros és különböző érde-