A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

ZSIGMOND JÁNOS A Farkasréti régi katonatemető

Feltehetően tábornoki rangú főnöke lehetett a flotta tüzér-mérnöki karának. A teljesség minden reménye nélkül be kell fejezni a rirkaságok szemléjét, megállva a két út kereszteződésében Gammel Ferenc lovag, altábornagy sírjánál, amelyet — meg a bajtársakét — egy Istók János által alkotott őr próbál megvédeni a veszedelmektől meg az idő vasfogától. Itt kiderült, hogy eddig szó sem esett plasztikai művekről, pedig akad említenivaló, ahogy Suhay Imre is utalt írásában az életmentő főhadnagy Siklódy-szobrára, amely romjaiban is impozáns alkotás. (Ez az apró válogatás lehetett volna a harmadik érv — föl nem sorolt társaival együtt — a katonatemető védelmére, ha meghallgatták volna.) A néhány, két háború közti nyugalmasabb évtized némileg „modernizálta" a megmaradt állományt, ám a temető szervezeti és intézkedési szerkezete nem változott. Most már az a nemzedék kezdte benépesíteni, amelyik kora szerint megharcolta az első világháborút, és — ralán ezért is — sokan közülük nem érték meg az idős kort. Természetesen voltak kiemelkedő halottai, miniszterek is. Barabásszeghi Bihar Ferenc táborszernagy még az idősebb generációhoz tartozott Hazai Samu báróval együtt, aki 1942-ben halt meg, és még abban az évben a 28-as parcella sírboltjába helyezték hősi halott fiával együtt. A flotta két magasrangú vezetője egymás közelében pihent: kászonjakabfalvi László Elemér ellentengernagy és norwalli Kőnek Emil altengernagy, a flotta utolsó vezérkari főnöke. Az ő sírja sem kerülte el sorsát, több társával együtt. Erről még beszélni kell a későbbi események során. Sajnálatosan, békeidőben lezuhant repülőket is temettek ide. Bár nem sokat, mert legtöbbjüknek Rákoskeresztúron volt kialakított helye. Ide kívánkozik, hogy még 1914-ből, a háború előttről nyugszik itt egy korai lezuhant léghajós, Hajdú István főhadnagy, kinek domborműves köve is bizonyítja ezt. Az újabb világháború fokozatos beindulása eleinte nem okozott számottevő változást a temetőben. Az első jelentősebb temetés a pápai ejtőernyősök Veszprém mellett 1941-ben lezuhant gépének pilótáié volt. Bertalan Árpád őrnagy, az egység Mária Terézia-rendes parancsnoka szintén Farkasréten, a Felső temetőben nyugszik. Ezután olyanok következtek, akiket a keleti frontról családjuk haza tudott hozatni. Kontz altábornagy nem várhatta meg fia hősi halálát: 1942-ben és 1943-ban haltak meg. Sírjuk egymás mögé került a 2-es parcellában. A közeledő ostrom már nem válogatott fiatal, öreg, civil vagy katona között. Fölborította a régi nyugodt rendet, a nyilvántartást, és emlékezetessé tette az 1944-1945-ös évek fordulóját a temető katonai részén is. Itt ugyan nem alakítottak ki tömegsírokat (vajon miért?), ahogy a főbejáratnál a „Budai önkéntes ezred" számára, vagy a temető más helyén a sziklaközpont halottainak, de egyedi sírokba sokakat temettek a harcok után, és jóval később is, a közterületi kihantolások után. Ilyen volt Gyalókay Jenő ezredes, nag)' hadtörténész és akadémikus, akit 1949-ben hoztak a temetőbe. Megrendítő volt látni az Ágotaiak Szent Ágotás köve környékén földön heverő névtábláját. „Sírja", ha van még, úgymond védett. Jó volna, ha valóban az lenne. Szakmájabeliek hallottak már róla...