Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Kis számot mondok, amikor elárulom, hogy azóta kétezernél több titkos drámaíró művét olvastam el. Megtanultam, hogy a titkos drámaírót tisztelni kell, mint minden olyan embert, aki fáradhatatlanul harcol hitéért és meggyőződ éséért. Mert a titkos drámaíró nem hagyja abba munkáját; ugyanazzal az optimizmussal kezdi mindennap elölről, amellyel Sziszifusz, Tantalusz és a többi szánalomra méltó elátkozott. De a titkos drámaíró nem a mythosz világából való. A modern kor gyermeke, tehát nemcsak konok, hanem ravasz és elszánt is. Nem riad vissza semmiféle áldozattól, szívesen adja életét is azért, hogy színre kerüljön. Még szívesebben a másét. Se szeri se száma azoknak a körmönfont fondorlatoknak, megtévesztéseknek, kerülő utaknak, kelepcéknek, tőrvetéseknek, farkasvermeknek és egyéb indiáncseleknek, amelyek révén a titkos drámaíró nyilvánossá iparkodik vedleni. Az egyik összeragasztja kéziratának három-négy oldalát, ezzel próbálja rábizonyítani a színházra, hogy el sem olvasta a darabot. A másik ugyanezzel a szándékkal a legérzelmesebb szerelmi jelenetbe a színházigazgató becsületét, tehetségét és józan elméjét kétségbevonó kis gyalázkodásokat illeszt be. A harmadik betűről betűre lemásolja Herczegnek vagy Molnárnak — esetleg egyszerre mind a kettőnek •— valamelyik ismert jelenetét, és azzal fűszerezi darabját, azért hogy vérfagyasztón a szemébe kacaghasson a gyanútlan színházigazgatónak, amikor az bágyadtan azt mondja: — Egy jó szó sincs a darabban. A negyedik túltesz ezen is: mindjárt egy egész Shakespeare-darabot másol le. Áthelyezi Lear királyt mai amerikai milliőbe, az üregurat megteszi a rágógumi-tröszt elnökének, a bolondot a New York Times riporterének, szemtelen flappereket csinál a gonosz királylányokból, de a dialógust nem változtatja meg, csak prózává vasalja ki a verset. Az igazgató a fejét vakarja: — Tudja isten, marhaság, de van benne valami. A gazember úgy látszik, lopta valahonnan az ötletet. Az ötödik négy-öt protegáló levelet is mellékelt drámájához. Vagy nem létező feleségének a könnyeit. A hatodik közismert jó szívemre támaszkodik, és öngyilkossággal fenyegetőzik. Több ilyen öngyilkosom van, hála istennek ma is él, és minden évben új darabot ír valamennyi. Az írónő sex-appealjának a markolatára üt. Vagy duzzadó, nagy, piros-pecsétes pénzeslevelet tesz le az asztalra: — Tízezer dollár van benne. Önnek hoztam. A pénzeslevélben egy színdarabnak a kézirata van. ? — Elő kell adni, és meghozza a tízezer dollárt. A nyolcadik, tizedik és századik azután igazán kemény próbára teszi az embert. Tíz-tizenöt év előtt a darab harmadik-negyedik oldalán, ha nem