Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).
A szezon mérlegét és az új szezon várható körülményeit próbáltuk megtudni a budapesti színházak vezetőitől, és a nyilatkozatokat, amelyek néha megdöbbentő realitással, de nem reménytelenül rögzítik le az idei szezon eseményeit és a jövőbe vetett hitet, itt adjuk. Heltai Jenő, a Belvárosi Színház igazgatója: Le kell rögzítenem, hogy a közönséget sikerült megnyernem a színház számára, és sikerült a színházba vetett hitét feltámasztani. Érdeklődtek a produkciók iránt. Noha az elmúlt évben nem volt olyan kirobbanó siker, mint 1929-30-as szezonban a Fruska, mégis jobb eredménnyel zártunk. A darabok bizonyos nívón mozogtak, és a közönség előtt hitelt és tekintélyt szereztünk. Ez az egyetlen tőke, amit sikerült összegyűjteni. 232. Színházi beszámoló — Levél egy szerkesztőséghez — Hegyvölgyi Irikétől, a kültelki Csintalan Színház népszerű csillagától kaptuk az alább következő levelet, a melyet minden fölösleges magyarázat nélkül egész terjedelmében közlünk. íme a levél: »Tekintetes szerkesztőség! Az idény végén önök színházi beszámolókat szoktak közölni a színházak működéséről. Én ezt igen helytelen dolognak tartom, mert nézetem szerint nem a színházakat, hanem az egyes művésznőket és művészeket kellene művészi eredményekről beszámoltatni. Bár én csak szerény kezdő vagyok ezen a téren és mint önök is nagyon jól tudják, egyelőre csak néma (és ah, mégis oly beszédes!) nadrágszerepeket játszottam, mégis büszkén nézhetek vissza ezidei sikereimre. Éppen ezért nagyon rosszul esnék nekem, ha nem beszélhetnék róluk, holott a Nemzeti Színház és az Opera, a melyek állami intézetek és nincsenek úgy rászorulva a reklámra, mint én, lépten-nyomon előhozakodnak sikereikkel. Ezért bátorkodom önöknek a következő statisztikát szíves közlés végett beküldeni: