Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

élén egy irodalmilag képzett, elismert tekintélyű íróember áll, akinek cenzortársai szintén irodalmi tekintélyek. És még ez a cenzúra sem arravaló Londonban, hogy elpusztítsa, hanem egyedül arra, hogy — óvja a színházakat. Amerikában is van cenzúra. Ott a cenzúrabizottság tagjai — színigazgatók és írók. Másutt nincs cenzúra. De mindenütt van egy vágy, hogy színrehozhassák a legjobb magyar darabokat. Azoknak az íróknak a darabjait, akiket itt egy-egy rendőrtisztviselő kénye-kedve vagy tévedése egyszerűen betilthat, és akiknek betiltása miatt egy-egy színház mukkanás nélkül egyik napról a másikra, úgyszólván helyrehozhatatlan károkat szenvedhet. Ha csak erre van szükség, akkor minden úgy jó, ahogy van. 219. — Miért, miért? Miért tiltották el Heltai Jenő remek kis darabjának, az »Enyem az első csók«-nak az előadását? Ezt a darabot húsz esztendővel ezelőtt adták először s akkor hónapokon keresztül volt műsoron. Senki nem botránkozott meg rajta — de hogyan is botránkozhatott volna meg valaki azon, amit Heltai Jenő ír? Hiszen, ami ennek a költőnek a lelkéből kiárad, az mind csupa finomság, előkelőség, ragyogás, tisztult ízlés és pallérozott gondolkodás! Bármilyen témát érintett még eddig a tolla, az mind azonnal olyan tiszta fényben ragyogott, akár a hegyi patak tükre. Természetesnek találta tehát mindenki, hogy ezt a kis színdarabot, amelynek előadását most eltiltották, abban az időben tüntető szeretettel fogadta a közönség. Miért kellett ennélfogva most eltiltani ennek a darabnak az előadását? Mi történt azóta? A darab szövege betűről-betűre ugyanaz, ami húsz évvel ezelőtt volt. A mai kor ízlése változott volna meg talán? Kényesebb és rátartóbb-e ez az ízlés, mint 20 évvel ezelőtt volt? Amin akkor szórakozni tudott a közönség, az most felháborítóan erkölcstelen lenne? Hiszen éppen a mostani hivatalos erkölcs őrei hirdetik úton-útfélen, hogy a morál meglazult, a lélek szabadosabbá vált s amitől a béke boldog idejében utálattal fordultak el, azt most könnyedén magukhoz ölelik. Nem valószínű tehát, hogy a mai erkölcsi felfogás ne tudná akceptálni azt, amit húsz év előtt helyesnek talált. Inkább az az igazság, hogy a bürokrácia változott meg. A béke boldog idejében a bürokrácia megmaradt a maga keretei közt. Akkor tudta, hogy egy színdarab erkölcsösségéről vagy erkölcstelenségéről a közönségnek kell ítélkeznie, nem pedig a rendőrségnek. A felfordulások után a bürokráciának is fejébe szállt a vér. Érthetetlen, hogy mi keresnivalója lehet a rendőrségnek egy olyan darab körül, amelyet Heltai Jenő jegyzett? Mi köze lehet hozzája? Ha ezen a darabon nem is lenne ott a békebeli közönség osztatlan he-