Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

mekkorában elrabolták a cigányok és kötél táncosnőnek képezték ki. A kötélhez való vonzódás hozta össze nagybátyámmal, a ki rögtön nőül vette. Én mindjárt az esküvő után fölismertem benne ifjúkorában eltűnt nagynénémet, a kinek bátyja hírneves rabló, öccse pedig befolyásos törvényszéki bíró volt. Éppel e foglalkozások összefüggéséből keletkezett a rémes családi bonyodalom, a melynek csaknem áldozata lettem... Hallgatóim feszült figyelme, ha lehet még feszültebb lett. Visszafojtott lélegzettel hallgatták elbeszélésemet. — Nagybátyámnak hosszú utánjárás után sikerült a hóhértanfolyam megnyitásához szükséges engedélyt megkapnia, a mi körülbelül kétszázezer dollárjába került. Minthogy ennyi pénze nem volt, megbízta sógorát, a rablót, hogy ezt a kétszázezer dollárt huszonnégy óra alatt teremtse elő. A rabló körülnézett az országban, kit szemeljen ki áldozatának, végre így kiáltott fel: — Kőbánya! — szólt a kalauz kötelességtudón. — Kőbánya? — folytattam én. —Akkor bocsánat, leszállok. És a társaság hüledező ámulatától kísérve, elhagytam a kocsit és a történet végét. 340. Elment Heltai... Mosolyról és az élet szépségeiről beszélni akkor, amikor Heltai halott — nem profán dolog ez? Nem bizony. Mert ez a mosoly maradt meg bennem, benned, bennetek, akik szerettük őt. Ez a mosoly ott van most is a könyvespolcokon, írások között, ifjan, kitörölhetetlenül. S ezt, János bácsi kérem, tessék majd elmondani Kiss József főszerkesztő úrnak (örülni fog, mert ő volt az utolsó magyar szerkesztő, aki konflison járta végig az irodalmi kávéházakat, s rögtön zsebből fizetett a kéziratokért). S ahová menni tetszik, ott lesznek mind a kortársak és költőtársak, hetven év magyar irodalmának halottai, akik hallgatják majd, amint a város ihletett költője a szeretett városról beszél. Tessék nekik elmondani, hogy él ez a város, lüktet és zakatol. Ha meg is változott, azért őrzi még emlékeit is. S őrzi örömét és bánatát, szerelmeit és szenvedélyeit. Az ősz most is a Gellérthegy felől indul a város felé, kimért léptekkel, nyomában rozsdás leveleket hullat, mint a bőkezű postás, mindenkinek. Csak most szomorúbban koppannak a léptek: elment Heltai. A Pál utca a helyén van, mint akkor, amikor János bácsi Molnár Ferenccel ott lakott egy hónapos szobában, csak most bánatosak a megkopott macskakövek: elment Heltai. A József körúton estefelé kavarog a sokaság,