Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

és tíz héttel később, 1955. január 14-én itt szólalt meg újra yí néma levente is. Ladányi Ferenc mellett Ruttkai Éva játszotta Ziliát. Heltai Jenő írói feltámadását úgy élte meg, hogy január első hetében, egy szerda délután, a színházi próbát követően vendégül látta darabjának teljes szereplőgárdáját. Pozsonyi úti otthonában mutatták meg neki először: milyen erők rejtőznek a közel húszesztendős műben. 327. Tizenhat vendég egyszerre nem is kevés. A színészek elgörgetik a bútorokat, felszedik a szőnyegeket; szék, asztal a „színpadi bútorzat". Az ablak mellett — mintha csak a nézőtéren volna — Heltai Jenő ül magas fotelban, Ladányi Ferenc bemutatja a szereplőket, valamennyi elfogódott kissé, ami érthető. A rendező — Benedek Árpád — tapsol (ez a gongütést helyettesíti), s megkezdődik a próba. A néma levente ehő jelenete. Agárdi Péter és Zilia találkozása: szemmel láthatólag nagy az elfogódottság, még tán Bilicsi Tivadarban is, aki pedig kétszázszor játszotta már Beppo szerepét... S felcsendülnek a szép, lírai verssorok... Fleltai arcát nézem. Mosolyog, egy pillanatra lehunyja a szemét, újra bólint, tömködi pipáját. S tapsol a jelenet végén. Aztán elkezdődik a beszélgetés: „Ott, azt a sort könnyedebben, utána kicsit haragosan... Sokkal kevesebb komor színt!... Több játékosságot!... Domináljon a játékban a vígjáték-elem. .. " Nem szerzői „utasítások", hanem csupa baráti jótanács, pontosak, szakszerűek, s teli vannak szeretettel. Mert tetszik, szemmel láthatóan tetszik neki a játék. Aztán újra másik jelenet. Megint a színészeké a szó. Heltai csendben figyel. Figyel és emlékezik. S a jelenet végén taps, és sok tanács. A színészek hallgatják, jegyeznek. Fáradtak kissé, délelőtt is próbájuk volt. Fleltai friss és fiatal. Újra csak ezt érezni... S két órán át tart a próba, a színészekből eltűnik az elfogódottság. Zilia (Ruttkai Éva) és Agárdi Péter (Ladányi Ferenc) nagy szerelmi jeleneténél — ezt próbálják el utoljára — az író szemében egy könnycsepp árulja el a meghatottságot... „Békés családi kör, parányi házban. Az élet szép... tenéked magyarázzam?..." A verssorok elröppennek, a próbának vége. A művészek a színházba sietnek, nemsokára kezdődik az esti előadás. Búcsúzkodás. A nagy szoba kiürül. Heltai Jenő a fotelban ül, maga elé néz, újra mosolyog. Úgy látszik, elégedett. Aztán felkel a fotelból, az íróasztal felé indul. Még nincs vége a mai munkájának. Másnap az új darab rendezője, dramaturgja jön, még néhány dolgot csiszolnia kell... Elbúcsúzunk. A költő már az íróasztalnál ül, s a kézirat fölé hajol...