Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorul rá soha senkire. Nem áll szemére húzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szívvel, győzi vállal, Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle... Szabad akar maradni mindörökre. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd! Tudd meg: szabad csak az, aki Oly áhítattal mondja ki, Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap, ínség, veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak s élni mernek érte. De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz, S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb szeretnél lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús kelyhét kitárna Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson