Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Ökör a vérpadon Az ökröt vágóhídra vitték. — Csak az vigasztal — mondta a jámbor állat a halálos csapás előtt —, hogy alapjában véve én is a hazáért halok meg. 294. Ez alatt az idő alatt és utána, a német megszállás zord hónapjaiban, budai lakásom afféle hajléktalanok menhelyévé alakult át. Esténként író és újságíró barátaim, színészek, színésznők, muzsikusok verődtek össze nálam. Ki-ki odahozta a maga terveit, félelmeit, reményeit, többé-kevésbé ingatag meggyőződését. 295. Mindenféle megkezdett és abbahagyott munkához való följegyzések, régiek és újak. Kis papírosdarabkákról sorrendbe szedtem a ghettóban, ahol írásaim jórészét átadtam az elmúlásnak. 1944. július 4. [...] „A jóemberek szigete" című vígjátékhoz Négerek is vannak a jelentkezők között. Lassankint különválasztjuk őket. Mind nehezebb bejutni a szigetre, mind több okmány, a jóság igazolása kell hozzá. Jó nagypapát és jó nagymamát kell kimutatni. Fél-jók és negyed-jók. A jóság himnusza — helyesebben a jóság szigetének az internacionáléja. Pályadíjat tűznek ki a legjobb himnuszra, de mindenki megkapja a pályadíjat, mert senkinek sem akarnak fájdalmat okozni. Senki sem jár hivatalba, a főnök jó ember, tehát nem dorgál meg senkit. Jámbor együgyűség. A férjes asszony jóságból csalja meg az urát. A jóságot összetéveszti a könyörülettel. Jóság próbája. Kipróbálja, meddig lehet feszíteni a húrt, mikor fogy el a másiknak a türelme, meddig lehet valakinek a jóságával visszaélni. Nagy kitartás kell ahhoz, hogy az ember ne okuljon tapasztalatain. (Kárán.)