Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

— Hogy miért írtam versben? Mert tér és idő fölé akartam emelkedni és annak a dimenziónak a vers a kötelező frakk-viselete. Talán lesznek, akik szememre vetik, hogy nem írtam »Zeit Stück«-öt, hogy siketen haladok el a kor aktuális problémái mellett, de én költő vagyok és én tudom, hogy az aktuális események csak külső alakulataikban változnak, ellenben örökkévalók és mindig aktuálisak maradnak a lélek mélyén lakó erők. Az eredeti novella francia földön játszódik le, a tizenhatodik században; én áttettem magyar földre, a tizenötödik századba; de bátran áttehettem volna a klasszikus görög földre, kétezer évvel előbbre; az asszonyi természet törvényei akkor is ugyanazok lettek volna. És Bajor Gizi is ugyanolyan tüneményes lett volna. • — Nem szeretem a legendákat, még ha az én hasznomra szövődnek is. Ne hidd, hogy amikor munkába kezdtem, a költészet örökfényű csillaga felé ágaskodtam. Nem akartam halhatatlan remekművet írni, sőt még csak az emberiséget sem akartam megváltoztatni. Sajnos, ehhez már kora ifjúságomban elvesztettem a — dilettantizmusomat. Ha cinikusnak fogsz is tartani, őszintén kijelentem, hogy én egész egyszerűen jó darabot akartam írni. És pedig nem olyat, amit az irodalom önkínzó remetéi tartanak jónak, hanem ami a karzat népének is tetszik. A színigazgatók nyelvén szólva: közönség-darabot akartam írni. így kellett cselekednem, mert csak így győzhettem le előre azokat a veszedelmes csábításokat, amelyekkel a versforma lehetőségei kísértik meg az írót. A vers a leghosszadalmasabb közlési forma. A verssorok a rímek kedvéért szaporodnak, a szavak ritmusa és zenéje öncélú lírizálásra csábít és a rímek dinamikája folyton újabb ötletek felé lódít. Ennek csak úgy lehet útját állni, hajó darabot ír az ember, mert a jó darab egyetlen fölösleges szót sem tűr meg. A jó darab úgy lerúgja magáról a szószátyárkodást, mint a terméskő a maltert. Négyezer verssort írtam össze, amíg elkészültem a darabommal. Ebből kétezret magam operáltam ki, ami már fölér egy jóravaló japán harakirivel. Ebből a kétezerből még Hevesi Sándor is kihagyott néhány százat. Ő maga is elismerte ugyan, hogy ezekben a kihagyott verssorokban esetleg szép gondolat, tetszetős ötlet, hatásos vicc van, mégse irgalmazott nekik. A kertész se törődik azokkal a rügyekkel, amelyek a lenyesett gallyon veszendőbe mennek, mert tudja, hogy ettől csak annál dúsabban fognak teremni azok, amelyek a fán megmaradtak. És Hevesi Sándor a színpad legtudósabb kertésze. • — Igazán kemény munka volt. Az előzetes érleléstől eltekintve, maga a megírás nyolc hónap szakadatlan munkája volt. De nem is ezen csodálkoztam, hanem azon, hogy hatvanöt éves ember létemre egyáltalán volt hitem