Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

HAMDUNA: A mai napig hűséges feleséged voltam. Nem hajlottam a csábítás szavaira, költők verseire, idegenek ajándékaira, üzletadó öreg asszonyok mérgező suttogására. Igaz-e, ó Hafid? HAFID: Igaz, Hamduna. HAMDUNA: Fogaim kerítését nem hagyta el hazug szó, mert szeretlek a szerelmek szerelmével és te voltál mindenem, neked voltam szép neked virultam és testem kertjében minden gyümölcs csak rád mosolygott... HAFID: Igaz, Hamduna. De most elfordultál tőlem és kertembe tolvaj lopózott... Add ide a kulcsot! HAMDUNA: Itt van! Vedd el már, mert égeti a kezemet! (Ugyanaz a játék, mint fönt.) Ez a kulcs! Ez a kis kulcs! Élettelen, ostoba vasdarab... és mégis, mi minden függ tőle! A boldogságunk... élet és halál! Igazság és hazugság! Szerelem és gyűlölködés! Lehetséges-e, hogy Allah ebbe a kis kulcsba tett le mindent, ami két ember sorsát eldönti? HAFID: Sokat beszélsz Hamduna és türelmem vége. A kulcsot akarom! HAMDUNA: Nesze! (Ugyanaz a játék, mint fönt. Hamduna felemeli a kulcsot.) De utoljáta figyelmeztetlek! Mikor bejöttél és a szeretőmet kerested, azt mondtam, nincs itt senki. Nem hittél nekem. Ragaszkodtál ahhoz, hogy elbújtattam és amikor végre bevallottam, hogy itt van a szekrényben, a kulcsot kérted. A rosszat rögtön elhitted, a jót nem, holott okod volt arra, hogy inkább a jót hidd, mert eddig minden rossz távolt volt tőlem. Egyszer hazudtam, egyszer igazat mondtam. Mikor hazudtam és mikor mondtam igazat? Gondolkozzál! (Nyújtja feléje a kulcsot, visszahúzza.) Ez a kulcs döntse el? Inkább hiszel neki, mint nekem? Mi jót kaptál eddig tőle? Holott én nem voltam-e eddig napjaid öröme, éjszakáid gyönyörűsége? Hazudott a szívem dobogása, kezem simogatása, szemem nézése, szájam csókja? Az ember nemcsak szóval hazudik, ó Hafid és minden dolgok között leghitványabb, legértéktelenebb a szó, elröpül és nincs nyoma, mint a madár röptének a levegőben, a hal útjának a tengerben. (Ugyanaz a játék, mint fönt.) Igazabb ez a kulcs, mint én? Jobb barátod, mint én? Ha annak hiszed, ám jó. íme, itt van, élj vele tetszésed szerint! (Odaadja.) HAFID (mohón elkapja. A szekrény felé indul, tanácstalanul megáll): Hamduna! HAMDUNA (nevet): Odaadtam! Miért nem nyitod ki a szekrényt? HAFID (habozva): Hamduna!... HAMDUNA (türelmetlenül toppant a lábával): Nyisd ki már! HAFID (afejét vakarja) HAMDUNA (dühösen) Nyisd ki már, ha mondom! HAFID (az asztalra dobja a kulcsot): Nem én! Hogy kinevess? HAMDUNA: Miért nevetnélek ki?