Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Udvarlót tart, szeretőt tart rogyásig, Rogyásig, Megy az egyik, jön helyette a másik, A másik, A szívébe Jancsi, Pista, Elemér, Elemér, S még vagy három kényelmesen belefér, Belefér. Magát méltsás asszonyomnak hívatja, Hívatja, Mikor meghal egész város siratja, Siratja, Kis angyalok mennyországba viszik őt, Viszik őt, Mint közismert, tisztességes úri nőt, Úri nőt. 98. Ezt a műfajt mi nemigen ismertük. Megálltunk mostohatestvérénél, az olcsó és együgyű, kétértelmű vagy legjobb esetben érzelgős kupiénál, a pesti orfeumok, a Király utcai és a Váci körúti zengerájok és tingli-tanglik könnyen emészthető, népszerű csemegéjénél, amellyel a fehér cérnakesztyűs bécsi komikusok és a kurtaszoknyás, feketeharisnyás, tömör lábú bécsi tündérek kedveskedtek a jobbadán még német közönségnek. Az idők változtak. A mind rohamosabban magyarosodó és művelődő, ízlésben finomodó főváros nem bírta tovább a vásári német szót. A múlt század végén a megújhodott sajtó fiatal újságírói megelégelték és harcot indítottak ellene. Azt követelték, hogy ezek a másod- és harmadrendű kis színpadok a német mellett a magyar színészetnek, a magyar szónak és a magyar irodalomnak is helyet adjanak. Ezt kivívni nem volt könnyű munka. A főkapitány, a német mulatóhelyek főfőpatrónusa, tudni sem akart róla. Amikor emiatt támadtuk, azzal védekezett, hogy ez a program amúgy sem valósítható meg, mert nincs magyar kupié, nincs magyar színpadi kisjelenet. Mi erősködtünk: majd lesz! A magyar szó nagy nehezen ezeken a kis színpadokon is elfoglalta helyét, fél helyét, mert a másik fele elég sokáig német maradt még. Nyomban hozzáláttunk a kupléíráshoz. Akármilyen komikusan hangzik is, azt kell mondanom, hogy az akkori idők magyar kupiéit a hazafias költemények közé kell sorolnunk. Ezek sze-