Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Föltámadás Ezernyolcszázkilencvennyolc december 31-én este hét óra tájban beállítot­tam a Dohány utcai Otthon-körbe, az újságírók klubjába. Korán zártuk az újságot, másnap újévi szám, munkaszünet, előbb még Szilveszter éjszaka, hajnalig virító mulatozások, éjfélkor boldog újévet kívánunk, ez a boldog újév a haldokló század utolsó éve, ezután már kerek számot, 1900-at írunk, új századba lépünk! Januári, elég tisztességes fizetésem a zsebemben volt, innen-onnan is járt még valami pénzecském, gazdag voltam, üde és fiatal, reménytelenül, de talán éppen azért boldogan szerelmes egy szép szőke lányba, nevemet — az irodalomtörténet kivételével — valamelyest mindenütt ismerték már, fiatal írótársaim szerettek, az öregek vállamat veregették, és Jánosnak becéztek. Azt mondták, a könnyű Jenő név nem méltó hozzám, szép jövő­vel biztató, komoly, derék fiúhoz. Holott ezt a nevet Savoyai Jenő herceg tiszteletére és emlékére kaptam, ő engedte még kétszázegynéhány évvel ezelőtt Törökországból elbujdosott őseimnek, hogy a gránicon, a régi kato­nai határőrvidéken, Zimonyban letelepedjenek. A János név — Bródy Sán­dor tisztelt meg vele — mindvégig rajtam maradt. De ettől sem lettem na­gyobb író. Nagyon büszke voltam arra, hogy előkelő írótársaim: Kiss József, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Gerő Károly és mások szívesen kártyázgattak velem. Mindig elnyerték a pénzemet, holott Kiss József volt közöttük az egyetlen jó kártyás. A többi világéletében szerencsétlen kártyás maradt, az marad­tam én is. Egyiknél-másiknál talán jobban játszottam, de tiszteletlenség­nek néztem azt, hogy a pénzüket elnyerjem. Gyógyíthatatlan, közös hibánk a pesszimizmus volt. Nem bíztunk szerencsénkben, el sem tudtuk képzel­ni, hogy egyszer-másszor nyájasan ránk mosolyogjon. Holott azért kártyáz­tunk csak, hogy szerencsénket kipróbáljuk. A hiteles, ősi babonával vakme­rőn szembeszállva azt vallottuk, hogy akinek szerencséje van a játékban, az szerencsés a komoly dolgokban, a szerelemben, az írásban, az életben is. És a tétova írónak ez fontos csak: a misztérium, a kőr-dáma pajzán mosolya, a pikk-király atyai jóindulata, a makk-alsó, meg a makk-disznó boldog házas­sága... a sorsunkat jobbra és balra kormányzó jóságos és káros fordulatok föl­villanása. 1898. december 31-én este 8 órakor kötelességtudón leültem kártyázni. Barátaim, csábító kézmozdulatokkal figyelmeztettek arra, hogy a játszmá­ban megüresedett egy hely, foglaljam el. Pokoli ferbli-játszma volt, a „nem­zeti csöndes" kora délután megkezdődött már. Emlékszem az öreg Kiss Jó-

Next

/
Thumbnails
Contents