Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

nyeivel és afrikai kalandjaival traktált minket, sápadt, nyurga pesti gyerekeket. Szájtátva hallgattuk. Micsoda tökéletes francia és milyen felejthetetlen regényhős! Hogyan került Párizsból a zulu-kafferek nyilai közé, majd Szevasztopol falai alól Budapestre, hogy itt, az Akadémia-utca egyik nagy bérházának a negyedik emeletén franciául tanítsa egy egyszerű, inkább szegény polgárcsalád gyermekeit? Sohasem tudtuk meg, ahogy azt sem, hogy négy-öt év múlva hogyan és hova tűnt el. Búcsúzás nélkül hagyta el házunkat, titokban meghalt vagy hazautazott Párizsba. Vele együtt tűnt el Párizs városának az a színehagyott, kopott térképe is, amelyet fekete kabátjának belső jobbzsebében őrzött, azon mutogatta nekünk a város utcáit, a Szajnát és hídjait, a Louvret és a Notre-Dame babonás tornyait, meg a Concordeteret, ahol XVI. Lajost lenyakazták. Még csak dadogtam franciául, de a várost úgy ismertem mát, mint a zsebemet. Csoda-e, hogy éledő fantáziám Monsieur Rocher-n keresztül minden kíváncsiságával és mohóságával a térképről jól ismert titokzatos, távoli Párizs és kalandos bátor és elmés férfíai és elragadó hölgyei felé fordult? Úgy akartam Párizsba menni, ahogy pajtásaim Jules Vernével az Északi Sarkra vagy Nemo kapitány rejtelmes szigetére kívánkoztak. Konokan eltökéltem — nem azt, hogy „ha nagy leszek, elmegyek Párizsba", hanem azt, hogy ott fogok élni, megtudom róla mindazt, amit Monsieur Rocher tud, azt is, amit nem mondott el nekünk. És akkor csakugyan „nagy" leszek. Ez a gyerekes vágyakozás tíz-tizenkét évig fűtött. Ez alatt az idő alatt az elérhetetlen diadémról lassan-lassan letöredezett a regényesség zománca. Sok francia könyvet olvastam, jót-rosszat vegyesen. Az agyam tisztult. Huszonhat éves voltam, amikor először kijutottam Párizsba, immár nem azért, hogy ott vegyem föl a fonalat, ahol Monsieur Rocher annak idején elejtette, hanem azért, hogy szemébe nézzek a francia irodalomnak, a francia művészetnek, a francia életnek. — Huszonnyolc éves koromban mentem ki másodszor, akkor egy álló esztendeig koplaltam ugyanabban a Family-Hotelban, ahol Szomory Dezső. Ő a legfelső emeleten, én a legalsón. Ő megírta a maga Párisi Regény-ét, ezt a tökéletes remekművet. Én nem írtam meg az enyémet. 54. Kedves Jenőm! Nyilván hallottad, hogy nagyon beteg voltam. Még igen gyenge vagyok, és kedves leveledre adott válaszomat rövidre kell fognom. Tanácsom: Föltétlenül idejönni! Azaz: ha...