Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

dórhoz, hogy újságíró akar lenni. Tud németül, franciául, konyít az angolhoz is. Fenyő jól szemügyre veszi a legényt, és behív engem. — Nézd csak — mondja —, itt egy fiatalember, aki újságot akar írni. Kitűnően fordít franciából. Adj neki valami munkát. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Az újdonász Szeredai-Sváb Leó volt. Az ő kezébe tettem le Heltait, hogy írasson, fordíttasson vele. Az egyik szoba sarkában külön asztalt is kapott. O volt mindig az első, aki bejött a szerkesztőségbe, és aki utoljára ment el, az is ő volt. Látszott rajta, hogy a szíve húzza a redakcióba. Egyébként órahosszat békén sodorgatta a cigarettjeit, és a roppant füstfelhők mögött nyakig belebújt a párizsi Figaro lepedőibe. Egyszer elővettem Leót: — Mit csinál az új ember? — Nem csinál semmit, mert nem is tud semmit. Amit megír, el kell dobnom s magamnak megírni újra. Nem lehet semmire se használni. Ej, ej, gondoltam. Aztán egy csöndesebb napon elébe álltam. — Nézze, fiatalember — mordultam rá legatyaibb hangomon —, érdemes magának ide bejárni azért, hogy cigarettázzék és a Figarót olvassa? — Nincs más dolgom. — így sose lesz magából újságíró. — De ha nem adnak semmi munkát... — Hát nem jut eszébe valami? írhatna a saját fejéből is. — írhatnék, de úgysem adják ki. Még az újdonságaimat se adják ki. Elhatároztam, hogy teszek vele még egy próbát. Ha ez se sikerül, lemondok róla én is. — Ma a székesfővárosnak közgyűlése van — szóltam oda Holtainak —, ott a városatyák parlamentárisdit játszanak. Menjen el, nézzen körül és figurázza ki őket, ha tudja. Vette a kalapját és elment. Másfél óra múlva visszajött. Nem szólt egy szót sem, leült az íróasztalához és írni kezdett. Aztán rövidebb idő alatt mint akármelyik perfekt zsurnaliszta, készen is volt a munkával. Odatette az asztalomra, visszaült a helyére, sodort egy cigarettet és fülig belemerült a Figaróba. Felvettem az írást: sehol egy törlés, sehol egy javítás. Elolvastam, és berohantam a kézirattal Fenyőhöz: — Elsőrendű akvizíció! Rég nem írtak ilyen jót a Magyar Hírlapba. Olvasd el. Tetszett nagyon Fenyőnek is. Behívtuk a fiatalembert s megdicsértük. — Milyen álnevet írjunk alája? — kérdeztem tőle. — Talán tessék odaírni: Elta.