Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

ő idejük volt Az elhullott táplálta az élőt, a gyámoltalan a hatalmast, az egér az oroszlánt. Karmel révedezőn állt meg egy-egy rács előtt, rámeredt a kopott pléhtáblára és a megfakult írásból szórakozottan betűzte ki az állat nevét és személyi adatait: — Pézsmacickány (Myogale moschata. Szibéria)... Sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla. Paraguay)... Zebra (Equus Burchelli. Délafrika)... De a pléhtábla mögött és a rács mögött nem volt pézsmacickány, nem volt sörényes hangyász és nem volt zebra. A rács mögött semmi sem volt, csak üresség és a halál némasága. Karmelnak az volt az érzése, hogy temetőben járkál sírok között, azoknak a fölírásait olvasgatja. Csak az »itt nyugszik« hiányzott ezekről a rácsos kriptákról... Karmel nagyon jól tudta, hol nyugszik a pézsmacickány, a sörényes hangyász, a zebra, a zsiráf és a többi. És mintha ebben a pusztuló állatkertben az elátkozott világ képét látná, keserű kíváncsisággal kezdte találgatni: ki bírja legtovább a kevés megmaradt közül, ki éli túl a többit és ki eszi meg a legutolsó dögöt, mielőtt kínjában és kétségbeesésében ennenmagába harapna? 172. Változott a színház nézőterének képe. Megint tarka lett, megint nagyon lármás lett. Megint későn jönnek, és megint nagyon hangosan köhögnek. 173. Suzanne Desprès (Törtétlika Vígszínház egyik fölemelt helyáras páholyában. A »Nora« előadásán megjelennek: aférj, a feleség és az udvarló. A férj és feleség helyetfoglalnak elül, az udvarló az asszony háta mögött.) A FÉRJ: Már előre röhögök azon, hogy egy szót sem fogok érteni az egész előadásból. A FELESÉG (szemrehányóan): Adolf, már megint parlagi vagy. A FÉRJ: Szerencsére itt van Kázmér, a ki mindent meg fog magyarázni. Mi? AZ UDVARLÓ (egy vértanú mosolyával): Hogyne! Azért vagyok itt! A FÉRJ (mialatt a függöny felgördül): Mit adnak? A FELESÉG (sziszegve): Nórát. A FÉRJ: Láttam én már ezt a darabot?