Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Ezzel egy kis friss levegő is tódult a szobába. De alig záródott be az ablak, megint hatalmas füstkarikák felhőztek a menyezet felé. Ha odalent megszólalt a csengő és Valamivics lerohant, hogy kaput nyisson a jelentkező vagy eltakarodó pároknak, Karmel nyugtalankodni kezdett. Alig várta, hogy a portás visszajöjjön. Olyan volt, mint a kisgyerek, akit meseszóval kell álomba ringatni. Pedig a Valamivics meséi...! Ilyenek voltak: — Jött ide, kérem, egyszer egy színésznő. Híres pesti színésznő. Természetesen egy úrral, nagyon előkelő úrral. Ok persze azt hitték, hogy nem ismerem őket. De Valamivics nem azért pesti gyerek, nem azért jár húsz év óta színházba meg lóversenyre, hogy ne tudja, kivel van dolga. Én persze adom nekik a legjobb szobát, diszkréten, tapintatosan, ahogy illik, nem mutatom, hogy tudok róluk mindent. Csak csodálkozok magamban. Mert kérem, miből jönnek ilyen előkelő népek az ilyen ronda garniba? Csak perverzitásból, százados úr, tessék elhinni, csak perverzitásból. Van azoknak rendes lakásuk. De nekik az izgalom kell, meg a veszedelem... hátha kifognak egy razziát! De nem volt szerencséjük. A mai eszemmel bizony telefonoztam volna a hének... bizonyosan akkor kaptam volna a nagyobb borravalót! De hát az ember marha, százados úr... Száz ilyen történetet tudott vagy talált ki a garni röpke vendégeiről, előkelő kémekről, gyanús diplomatákról, uzsorásokról, szállítókról, kijárókról, csempészekről és kerítőnőkről, a háború csatornáinak gyorsan hízó, izgatott patkányairól, akik mind szemérmetlenebbül ették el a becsületes ember elől az életet. Tudta a szédült város minden titkát, mesélt a Danubius-szálló pinceraktáráról, amelynek lezárt vasajtaja mögött záróra után kezdődik az élet előkelő urak, gazdag pénzemberek, nagy kokottok és kis színésznők számára... Karmel a mérges ital és az ópiumos dohány gőzében kábultan hallgatta. Fázott a fűtetlen szobában és szenvedett azok miatt az ismeretlenek miatt, akiknek az ölelkezésétől csak egypár centiméternyi fal választotta el. Fölgyújtott fantáziája már ezeknek a történeteknek a hatása alatt is megszépítette ezeket az ölelkezéseket, démoni színésznőket és alélt szűzeket varázsolt lehunyt szeme elé, holott többnyire bárcások, cselédlányok és a legjobb esetben Zsófikák vihogtak odaát. A fal-átszitálta hangokat úgy hallgatta, mintha telefonbeszélgetésbe kapcsolták volna bele... furcsák voltak ezek a hangok a hozzájuk tartozó testek nélkül. Megpróbálta a hanghoz hozzáépíteni a férfit meg a nőt, vallomásaikból, veszekedéseikből és csókjaikból regényeket és drámákat kovácsolt már ő maga is, izgalmas történeteket, mint Valamivics. Ezek a történetek vigasztalták és megnyugtatták, ezekbe kapaszkodott olyankor, mikor reménytelen és alázatos tekintete egy csinos lányéval találkozott. Milyen kegyetlenek is voltak ezek a csinos