Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A Csilicsali-nővérek egymásra néztek, azután bátran rákezdtek arra a népszerű nótára, amellyel az egész világot meghódították: Öt piciny leányrul Deli, dali, dal, Ez az öt piciny lány Csili, csali, csal. Igaz, hogy a hangunk táncol, Hanem azért van sikerünk, Mert cseréhe, kárpótlásul, A lábunkkal énekelünk... — Ejnye, ejnye! — mondta az Úr valamelyest megdöbbenve, mert ilyen dal még nem hangzott el a mennyországban. — Lássuk csak... lássuk csak a második versszakot — feszengett Gábor arkangyal. A Csilicsali-nővérek meg voltak elégedve a hatással, és még bátrabban folytatták: Ót piciny leányka Fürge, mint a hal, Ez az öt piciny lány Csili, csali, csal, Bár a hangunk fátyolozott, A sikerben ez nem gátol, Mert cserébe kárpótlásul A lábunkon nincsen fátyol... — No lám! — mondta az Úr meglepődve. — Hát ez így van nálatok, odalent a földön? — így van ez, Uram! — felelték a Csilicsali-nővérek. — A hang nem fontos? — Dehogy az, Utam! Hát van nekünk hangunk? Te tudod legjobban, hogy nincs. — És ha valaki hamisan énekel, az... az nem baj? — Dehogy baj, uram! Mi mindig hamisan énekelünk. — Ebben az esetben, gyermekeim — mondta az Úr nyájasan —, menjetek a pokolba! Gábor, vidd őket vissza oda, ahonnan hoztad. Ha úgyis mindegy, már csak megmaradok az angyalaim mellett. És az arkangyal visszavitte az öt Csilicsali-nővért a gázlámpa tövébe.