Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

— Elég— szólt az Úr—, igazad van. Ha a hang bevallja, hogy vétkezett, szívesen megbocsátok neki. Álljon elő az angyalok kara!... Az angyalok kara előállott, és hódolattal sorakozott az Úr trónusa előtt. — Ki énekelt az imént hamisan? — kérdezte az Úr. Az angyalok hallgattak, és pirulva néztek egymásra. Nagyon röstellték a dolgot, mert a világ teremtése óta folyton énekeltek, és íme, még ma sem tudták rendesen a skálát! Megzavarodva forgatták a kottát, egymást lökdöstek a könyökükkel, és tanácstalanul, szégyenkezve sütötték le a szemüket. A karmester megvakarta a fejét. — Mi ez? — kérdezte az Úr haragosan. — Senki sem jelentkezik? Nem, nem, senki sem jelentkezett. Az angyalok talán maguk sem tudták, ki a bűnös, a bűnös pedig megátalkodottan titkolta rettenetes bűnét. Mindenki hallgatott, mélységes csönd volt az egész mennyországban. Az Úr — akinek gyerekjáték lett volna rámutatni a bűnösre — rettenetes haragra gyúlt. Szeme villámlott, hangja mennydörgött: — Haszontalan népség, makacs és megátalkodott gonosztevők! El vagytok csapva! Mind, mind, kivétel nélkül. A karmestet is. Majd megtanítalak én, hamisan énekelni és be nem vallani! Takarodjatok színem elől! Az angyalok sírva távoztak, a karmester lehorgasztott fejjel ment utánuk... — 0, utam — szólalt meg Gábor arkangyal aggódó arccal — ki fog neked énekelni most, hogy az egész kart elbocsátottad? — Az ám — tűnődött az Úr—, erre nem gondoltam. De valahogyan majd csak segítünk magunkon. Es a szeráfokhoz fordult: — Nem tudtok énekelni? — Nem, ahhoz nem értünk — felelték ezek búsan. — Mi csak legyezni tudunk. Az Úr elgondolkozott: — Baj, baj! De talán vannak itt az üdvözült lelkek között híres énekesek vagy jeles énekesnők, akik énekükkel szórakoztatnának minket? — 0, uram — szólt Gábor arkangyal —, jól tudod, hogy azok mind a poklok mélységes fenekére kerülnek... — Igaz, igaz — bólogatott az Úr szomorúan. — De ez mégiscsak bosszantó! Mert néhány bűnöst száműztem innen, soha többé ne gyönyörködhessem az énekben? — Talán mégis van rá mód — tűnődött Gábor arkangyal. — Beszélj, fiam! — Én talán lemennék a földre, és onnan hoznék föl néhány jó hangú ügyes leányt...