Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

AZ ASSZONY (zokogásba tör ki): Nem sírok! A NAGY KÖLTŐ: Szóval, megint kiderült, hogy én vagyok a világ legnagyobb gazembere, akit föl fognak akasztani. Te pedig vagy a szegény áldozat, a vértanú, a némán szenvedő, akinek az életét elkeserítem és megmérgezem... (Lázasan keresgél a tárcájában.) De hát jó, minek beszéljek még? Itt a pénz... vedd, vidd... itt van mindenem... tessék, vásárolj be, add ki az egészet, végy karácsonyfát... egész karácsonyerdőt... mindenkinek, a családnak, a cselédnek, a nagynéninek, a nagybácsinak... csak nekem hagyj békét! AZ ASSZONY (nagy elkeseredéssel): Nem kell... nem veszek semmit! Tartsd meg a pénzedet! Engem nem fogsz azzal a pár rongyos garassal lefőzni... A NAGY KÖLTŐ (égre emelt szemmel): Rongyos garas? Az a drága, nehéz pénz? Ez az! így tudjátok ti nők az ember keresményét megbecsülni! Én kiírom a májamat, a vesémet, a kezemet már mozgatni sem tudom és ez neked rongyos garas! AZ ASSZONY (emeltebbhangon): Nekem hiába ugrálsz! Nem veszek senkinek semmit... Nem lesz karácsonyfánk, a gyerekek nem kapnak semmit. Hadd tudják meg, hogy az apjuk egy szívtelen, önző kutya... A NAGY KÖLTŐ (mint akit szíven döftek): Kutya? Ez még sohasem mondtad nekem! ... Tehát idáig süllyedtem! Én, Alanyi Bernát, kutya vagyok. (Ünnepélyesen.) Tudod mi következik most? AZ ASSZONY (dacosan): Meg fogsz verni! Bánom is én! A NAGY KÖLTŐ: Igen, meg foglak verni! AZ ASSZONY: De előre figyelmeztetlek, vigyázz magadra! Vége azoknak a szép napoknak, mikor a verést némán tűrtem... Esküszöm a gyermekeim boldogságára, hogy ha hozzám nyúlsz, visszaütlek. És különben, hogy lásd mennyire nem félek tőled, ne! (Pofonüti a nagy költőt. Ez megsemmisülten roskad egy székbe. Ugyanebben a pillanatban az ötéves Pistike beront a szobáiba.) PISTIKE (kitörőjókedvvel): Papa, mit kapok karácsonyra? A NAGY KÖLTŐ (mérhetetlen dühvel megpofozza): Ezt! PISTIKE (nem érti a dolgot és ordítani kezd). AZ ASSZONY (villogó szemmel): Megütötte ezt az ártatlan és védtelen gyermeket? A NAGY KÖLTŐ (ugyanúgy): Igen! AZ ASSZONY: Tehát nemcsak gonosz, hanem gyáva is! Fogja! (Egy vázát röpít a nagy költő fejéhez. A nagy költő elkapja a fejét, a váza beleröpül a velencei tükörbe, mind a kettő összetörik. A költő nekiesik az asszonynak.) AZ ASSZONY (éles sikítással): Gyilkos! (Elájul.) A NAGY KÖLTŐ (Pistikéhez): Ne ordíts már, hanem hozz anyádnak egy pohár vizet... és küldd be a szobalányt! (Pistike sírva el.)