Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Észre se vesszük ő meg én, Az telő mint rohan... Szeretném tudni: élnek-e Mások ily boldogan? 120. Bernát vadászni megy (Vasárnap, BeneJegúztelepen) EGY ÚR: Ilyen harciasan, Bernát úr? Puskával a vállán? Zöld kamásnival? Csak nem vadászni megy? BERNÁT: De igen. AZ ÚR: Hová? BERNÁT: Itt vadászunk Bendegúztelepen. Minden vasárnap. Van egy kis vadásztársaságunk. Ön is beléphet... AZ ÚR: Hát van itt vad? BERNÁT: Vad? Minek nekünk vad? AZ ÚR: Istenem, ha az ember vadászni megy... BERNÁT: Hol van megírva, hogy csak vadra lehet vadászni? AZ ÚR: Hát önök nem?... BERNÁT: Nem. Mi egészen más tárgyakat lövünk. AZ ÚR: Tárgyakat? Homályosan hangzik... BERNÁT: Lehet, de nekünk van igazunk. Mert a vad nem árt senkinek. Ellenben vannak dolgok, amelyeket el kell pusztítani. Múlt vasárnap például szél-motorra vadásztunk. AZ ÚR: Mire? BERNÁT: Szél-motorra. Van itt egy csomó a nyaralókban. Minden percben keservesen, vontatottan azt sírják: „Nyik!" Aki hallja, megőrül bele. Mi tehát összebeszéltünk, hogy néhányat lelövünk. Le is lőttünk vagy hatot. Azok most mindörökre elnémultak. AZ ÚR: Érdekes. BERNÁT: Igen, elég érdekes volt. De ma még izgalmasabb vadászatunk lesz. AZ ÚR: Ha nem indiszkréció, mire vadásznak ma? BERNÁT: Grammofonra. Van itt több száz grammofon, amely egész nap és egész éjszaka ordít, énekel, szaval és muzsikál. Kiirthatatlanok. Ma egy kicsit közéjük fogunk durrantani. Ha csak harminc esik... AZ ÚR: És a tulajdonosok nem hatagszanak?