Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Elnevették magukat. Rajtunk nevettek. Szégyentől és haragtól pirosan indultam a hűséges Varjútollal a város felé. Csak egyszer néztem vissza búsan, szemrehányón. A Prérik Gyöngye éppen akkor csókolta meg a Fürge — A Prérik Gyöngye megölte a Fekete Borz szívét — mondtam szomorúan Varjútollnak. — Lopjatok mindent vissza a kunyhóból. Látod, milyen kár lett volna a zongorát kivinni? Varjútoll szomorúan bólintott, de láttam rajta, hogy kárörömét alig tudja leleplezni. Másnap haditörvényszék elé állítottam az árulót, harmadnap in effigie agyonnyilaztuk. Valakin ki kellett töltenem mérgemet. Még hat esztendeig boldogtalanul szerelmes voltam a szép Maggie-ba, aki az érkező fecskékkel együtt minden tavasszal hűségesen és mind gömbölyűbben tért vissza. Nem beszéltem többé vele, de mindig elnevette magát, valahányszor meglátott. Azután fölkerültem a fővárosba jogásznak. Hamarosan elfelejtettem a szép Maggie-t, a Fürge Sast meg azt is, hogy valamikor nem egészen dicstelenül viseltem a Fekete Borz nevet. Vagy két héttel ezelőtt termetes asszonyság borult a nyakamba a körúton. — Jézusom, a Fekete Borz — mondta igaz örömmel. Rögtön ráismertem Maggie-ra. Szép volt még, de kövér, nagyon kövér. Elmesélte, hogy kénytelen volt a művészi pályáról lemondani, mert úgy elhízott, hogy az ujjait nem tudja többé szétnyitni, nem lehet közéjük késeket hajigálni. Diadalmasan fölordítottam: — Van nemezis! Ez a visszautasított szerelem átka. Mit gondol, Maggie asszony, ha megismételném ajánlatomat, még mindig búsulna a Fürge Sas? Gyöngén elpirult. Elnevette magát. — A Fürge Sasnak meg a Prérik Gyöngyének ma kávémérése van a Rottenbiller utcában. Nagyon boldogok. Ha a Fekete Borz meg akarja tekinteni a fióksasokat, szívesen látjuk wigwamünkben. Sast... 9. Kisváros Ez a város, ez az utca, Ez a sok-sok régi ház — Oly szokatlan a szememnek, A szívemnek oly csodás. Mintha első gimnazista Nem itt lettem volna én, Idegenül álldogálok Kicsi házunk küszöbén.