Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)
Korzó Ott, ahol a vén Dunának Hullámai muzsikálnak, Hol a székek, padok állnak, De a villamos szalad, Hol az aszfalt sose porzó, Ott virít a szívet-orzó, Mámorító déli korzó Félig kopasz fák alatt. Csillogó a víz ezüstje Es a propellerek füstje, Mintha hányná poklok üstje Kanyarogva kavarog. Es e bájos környezetben, Felöltőben vagy zsakettben, Ámde m inéiig rendületlen Sétálnak a magyarok. Itt sétál a büszke gyáros S mivel itt mindenki páros, Itt az egész Lipótváros, Az ötödik kerület. Mit kíván a magyar nemzet? Van-e több ily viharedzett, Tősgyökeres, tőrülmetszett, Flörtölési terület? Mert a fővárosi felnőtt Méltányolja itt a delnőt, És ha keres, hát itt lel nőt, Bús szívének ideált, Akad asszony itt temérdek, Kiben nincsen önző érdek S akit mégis félreértett Eddig minden jó barát. Mindig akad itt egy Olga, Akinek nincs semmi dolga, Aki el van hanyagolva, S bánatában csókot ád, Akinek a férj, az áldott, Respektálván a családot, Már egy párszor megbocsátott S még vagy tízszer megbocsát. Mindig akad itt egy Orzse, (Törzse ama Izrák törzse, Melynek otthona a börze) S ez az Orzse oly deli, Jár suhogva, jár lebegve, Szól kacéran, enyelegve, És mivel a férje medve, A kalandot kedveli. És csinos leányok serge Fürgén lépked mint a zerge S tereli helyes mederbe A mellékelt bankfiút. Hog' az majdan véges-végül, Hozomány és masni nélkül Vegye őket feleségül, S éljen boldogan, ha tud. j J önnek randevú-vitézek, Egyik elszánt, másik félszeg, És a levegőben élcek Kóvályognak ostobán, Mint megannyi tépett szárnyú, Mélyen leszállított árú, Sikertelen, buta, bárgyú, Ódivatú monoplán.
