Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Bárd Ferenc és Testvére kiadta kottába a számot és ezért is jött har­minc-negyven-ötven korona. 107. Hogyan kaptam az első honoráriumot? Az első honoráriumot — egy bankett-jegyet — Márkus Józseftől, a Magyar Figaró szerkesztőjétől kaptam. Két esztendei szorgalmas és lelkes munkál­kodás, versek, színházi cikkek első és egyetlen jutalma volt ez a jegy, amely­nek kegyelméből megjelenhettem a Lukácsy Sándor tiszteletére rendezett népszínházi vacsorán. Valami jubileumi vacsora volt, ha jól emlékszem, a Vöröshajú című népszínmű huszonötödik előadásának örömére. Nekem, kezdő írónak és jövendőbeli újságírónak felejthetetlen ünnep, mert akkor ültem először híres emberekkel, írókkal, színészekkel, színésznőkkel egy asztalnál. Felejthetetlen már azért is, mert tévedésből Rákosi Jenő mellé ültettek, akit akkor hallottam először beszélni. (Heltai Ferenccel tévesz­tettek össze; ez volt az egyetlen eset, amikor valami hasznom volt ebből az összetévesztésből. Minden más alkalommal ráfizettem. Egyszer, a választá­sok idején Tisza István hívatott sürgősen magához és legutolsó húsz koro­námat fiakketoztam föl a várba, ahol sűrű bocsánatkérések között közölték velem, hogy a miniszterelnök Heltai Ferenccel akar beszélni. A húsz koro­námat máig sem kaptam vissza. Egy más alkalommal pedig — ezt Bárcy Ist­ván mond ta el nekem — tévedésből engem terjesztettek föl a főpolgármes­teri állásra. Már majdnem ki voltam nevezve, amikor észrevették a téve­dést, és nagynehezen valahogyan visszacsinálták a dolgot Heltai Ferenc ja­vára. Éjjel néha még ma is fogvacogva, rettenetes szívdobogással riadok föl: álmomban Budapest főpolgármestere voltam.) A második honoráriumot — immár komoly pénzben — Kiss Józseftől, A Hét szerkesztőjétől kaptam Loreley című versemért. Öt korona volt, akkor nagyon szép pénz. Ezt a napot sem felejtem el soha. Kiss József akkor tisztelt meg először azzal, hogy leült velem kártyázni. Nyomban vissza is nyerte tő­lem a honoráriumot. Örökké hálás vagyok érte, mert ha akkor véletlenül én nyerek tőle öt koronát, ma talán közgazdasági író vagy bankigazgató vagyok.

Next

/
Thumbnails
Contents