Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

gurát alkot. Nem kétséges, hogy a közönség nagy része Bakonyiék gyilkosan szatirikus francia királyában a hetven év feletti, ugyancsak kevés hadvezéri sikerrel büszkélkedhető Ferenc Józsefet ismerte fel. (Ebben az időben kabaréparódiákban már fel-feltűnt az öreg császár alakja.) A „francia" lobogó tehát így kap különös, mögöttes aktualitást. Mint ahogyan egy olyan sornál, amit János vitéz a királylánynak kosarat adva hazájáról énekel, mindenki a Szózatra emlékezett: „Ott élni jó, meghalni szép" („Itt élned, halnod kell"). A németség (osztrákság), mely Petőfinél abszolút tabu volt, kimondva csak egyetlen egyszer jelenik meg a Bakonyi-librettóban, első pillantásra lényegtelennek tűnő módon. Az első felvonásban ugyanis a csősz a gonosz mostoha felbujtására (a színpadon indokolni kell a Petőfinél csak megemlített motívumot) pipájába „német gyökeret" kever, mely nyilván olyan bűzt árasztott, hogy a nyáj a tilosba szaladt. Egy olyan korban, mely mindenre különösen érzékennyé tette polgárait, ami német, nem véletlenül került be ez a mozzanat a szövegkönyvbe. De az sem véletlen, hogy a János vitéz csak 1913-ban jutott el Bécsbe, akkor is a Király Színház társulatának vendégjátékában, s amint a Neue Freie Presse kritikusa írja, főként a bécsi magyarok közönsége elé: „az anyag, a figurák, a szöveg érzelmi hangsúlyai és a zene oly speciálisan magyar, hogy sem a művet, sem sikerét nem lehet változtatás nélkül színpadra adaptálni". Ez igaz. A János vitéz kizárólagosan magyar tulajdon maradt. 84. EGY HUSZÁR: Nini! Az angyalát! Hisz ez Bagó, a trombitás! (Bagó be.) JANCSI (örömmel): Bagó! Gyere pajtás mit állsz ott? Tárt karok várnak itt rád! (Előre vonja Bagót.) BAGÓ (zavartan bókol mindenfelé, kalapját forgatva kezében): Én volnék, Jancsi! JANCSI (megöleli): Üzenetet hoztál hazulról? BAGÓ: Hát... izé... hoztam volna... JANCSI: Uuskámtól, ugye? BAGÓ: Semmit sem üzen... aztán jól van... nagyon is jól van... JANCSI: Semmit sem üzen — nekem?! BAGÓ (alig meri kimondani): Nem tud már a' Jancsi, senkinek üzenni... JANCSI (Jelkiált): Bagó! BAGÓ: Hogy te elmentél, nem volt a gonosz mostohájának kitől tartani. Hát még jobban verte. Szegény lelkem-virágom beteg lett. Akkor is verte! A nyaka csigolyájától a sarkáig. Aztán... aztán... hát hiszen látod már, hogy nem tudom kimondani. (Sír.) JANCSI (dermedten áll): Uramatyám!